Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Nyőgér Antal: Az oltár
514 NYŐGÉR ANTAL. genes (185 --253.), amidőn a keresztények közt régtől fogva meglevő szokásokról beszél. Az ellenséges és gúnyolódó pogányok tapasztalván a keresztényeknek ezt az állandó hűséggel betartott szokását, ebből rágalmat kovácsoltak ellenök és innét terjedt el közöttök az a mondás, hogy a keresztények a napot imádják, mivel »mi, — úgymond Tertuilián, — napkelet felé fordulva imádkozunk.« 1 E vád még a későbbi századokban is föl- hangzott a keresztények ellen, mert a pogányok csak a külsőt látták és a kereszténytan mélységes igazságaiba be nem hatolván a maguk gondolkozása szerint ítélték meg őket. Ugyanis annyira elterjedett volt e gyanúsítás, hogy sz. Athanáz késztetve érezte magát arra, hogy ezt az ő idejében is hűen gyakorolt őskeresztény jámbor szokást tollával keljen föl megvédelmezni, s visszautasítsa a befe- ketíteni törekvő gyanúsítást, »mert a keresztények, amidőn így tesznek az önmagától levő örök fényességhez fordulva, nem azt a napot, ami csak teremtmény, imádják, hanem ennek a napnak a teremtőjét és a minden alkotmányok dicsőséges létrehozóját illetik imádó tisztelettel.« Meg is okolja azt, hogy mért ilyen a keresztények szokása: »Elő- szőr mert írva van: imádjuk azon a helyen, ahol az ő lábai álltak;1 2 3 Zakariás meg azt mondja: és állni fognak azon a napon lábai az olajfák hegyén, amely keletre fekszik.* Másodszor, mivel Isten a világosság. Mi tehát imádkozván, affeló a táj felé tekintünk, ahonnét a világosság támad. Harmadszor, minthogy a paradicsom, amelyből számkivetetté lön az ember, a napkeleten vagyon, ez okból az ide vissza- térni vágyó lélek arra felé irányozza a szemeket.4 Az apostoloktól leszármazott és átvett hagyomány szerint napkelet felé fordultán imádkoztak mindenkoron és imádkoznak a keresztények — lígymond sz. Germán kon1 Apologetic, c. 16. 2 Psalm 131. 7. 3 Zak. 14., 4. 4 S. Atkán, ad Antioch. Princip qu. 14.
