Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

512 NYÖGÉS ANTAL. többet állítani; mert úgymondják: egy a Krisztus, egy a hit, egy az egyház, egy a püspök, egy az áldozat, egy az oltár is. De bár benn a templomban csak egy az oltáruk, időfolytával azonban ők is szükségesnek látták azt, érezték hogy a szent miseáldozat helyét szaporítsák, is ez okból úgy segítettek magukon, hogy a templom körül a fal mellé építettek kápol- nákat, amelyeknek parecclesia, vagy melléktemplom nevet adtak. Az ily parecolesiák a templom függelékei gyanánt szerepelnek s csak magán misék elvégzésére szolgálnak. Az ő szertartásaik törvénye pontosan meg is szabta a miséket, amelyeket hétnek napjain az ilyenekben elmondaniok kell: hétfőn az angyalokról, kedden a bold. Szűz Máriáról, szer- dán a keresztelő sz. Jánosról, csütörtökön az apostolokról, pénteken a szentkeresztről, szombaton pedig a megholtakért.1 Ez oltár-törvényt nemcsak a katholikus, hanem az elsza- kadott görögök is megtartják. Ha az okot keressük, hogy mi létesítette ily általános- ságban a latin szertartású katholikus templomokban a több oltárt ? Erre magyarázatot első sorban az elmondandó szent misék adják meg. Az egyházban a több oltár szükségessége főleg attól az időtől számítható, mióta a kolduló szerzetek kezdődtek. Ezeknek anyagi istápolása a keresztényi szeretet áldozatkész jószívűségén alapult. E szerzetek az imádkozáson, a tanításon kívül még kötelességüknek ismerték azt is, hogy misék elszolgálásával fizessék vissza a vett jókat az ő jó- tevőiknek. Továbbá a szent miséket végeztetők, nagy szám- mai jelentkeztek nálok és igen számos alapítványt tettek le az ő templomaikban; hogy tehát e kötelemnek eleget tehes- senek a papok, az elvégzendő szentmisék számához képest éppen nem lett volna elegendő az egy oltár és így ami a régi kereszténységben is megvolt ugyan, de csak szórványosan, azt most a változott körülmények általánossá tették.2 Továbbá hajdanban a keresztények egy szív, egy lélek voltak teljesen, összejöttek a hívek mindnyájan, a világiak és az egyháziak egyaránt és mind közönségesen 1 Goar. In notis Ad Eucholog. 3 Bona. Rerum liturgic. 1. 1. 0. 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom