Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Nyőgér Antal: Az oltár

510 NYŐGÉR ANTAL. a hátralevő oltárokat is fölszentelhesse. Gergely kegyesen fogadta Palladius küldöttjét és külön levelet is intézett hozzája, melyben az oltárok rendeltetéséről szól vala és egyszersmind kötelességévé tette, hogy az azoknál az oltá- roknál miséző papok ellátásáról is gondoskodjék.1 Még előbbi korból sz. Ambrus viszontagságokkal teljes életének története is bizonyságot nyújt affelől, hogy sz. Gergelyt sokkal megelőző időkben már léteztek több oltár- ral biró keresztény templomok. Mikor ugyanis II. Valentinián, a nyugat-római árián érzelmű császár azt követelte sz. Ambrustól, hogy az új bazilikát engedje át az áriánusoknak, sz. Ambrus hősiesen ellenállott és a követelő katonákhoz így szólt: »Ha atyai örökségem kell, vigyétek, ha testemet akarjátok bilincsekbe verni, elétek állok. |Halálra akartok vinni? Gyönyörűség lesz az én nekem és a körülem özönlő néptömeggel nem bástyázom el magamat, életemért rimánkodva az oltárokat sem ragadom meg, de az oltárokért annál szívesebben áldó- zat leszek én.« Azokért az oltárokért, amelyek abban a bazilikában voltak meg, amelyiket II. Valentinián követelt és amelyet körülvétetett katonái által, benn pedig sz. Ambrus volt papjaival és a hű katholikus hívekkel, és imádkozott az eretnekek megtéréséért. Egész nap és egész éjjel ostromállapot vala Milánóban, másnap, nagy hétfőn, éppen a mikor Jónás könyvét olvasták a szent mise alatt, jött az üzenet, hogy a császár elállott jogtalan követelésétől és a künn levő katonák parancsot kaptak, hogy hagyják abba az ostromot, erre a nép örömujjongásba tört ki, a katonák közöl sokan ez örömhírrel berohantak a templomba, odatódultak az oltárokhoz és a béke jeléül azokat csókjaik- kai halmozták el.2 Az itt foglaltakat maga sz. Ambrus írta le 385-ben a Marcellinához címzett levelében, melylyel bizonyságot is állított arról, hogy ez időben már, egy templonfalain belül több oltár is létezett. 1 Epist. 50. S. Leon. M. P. L. 5. ־ Epist. 22. Ad. Marcell. 8. Ambr. ap. Baron. 387., 29. 39.

Next

/
Oldalképek
Tartalom