Hittudományi Folyóirat 12. (1901)
Nyőgér Antal: Az oltár
502 NYŐGÉR ANTAL. tek be és amelyeket szintén turrisnak, toronynak, vagy pedig kicsinyítve turriculumnak neveztek. Eme szentségtartók turris neve mellett bizonyít egy régi megszentelő formula, amelyet akkor használt a püspök, amikor a misekelyhet, patenát és vele együtt a szentség- tartó turrist is megszentelte és pedig úgy, hogy ezt is mint a kelyhet és patenát odavittók a püspök elé és ez kezébe vette*, megkente a turrist is, éppen úgy, mint a kelyhet és a patenát.1 E körülmény nyíltan azt mutatja, hogy a turris fölemelhető, vihető szent edény volt. Még világosabban bizonyít az a régi szertartásforma, amelyet a szent miseáldozatról toursi sz. Gergely írt le. Ebben ugyanis azt írja sz. Gergely, hogy a diákonus offer- tórium alatt viszi a turrist és megy vele az oltárhoz, mi- alatt az egész nép énekkel kiséri őt s összehasonlítván az ó-törvény áldozattételet az újéval, azt magyarázza meg, hogy miért viszik Krisztus testét a tornyokban, mert az Úr sírja, úgymond, toronyalakban volt bevágva a kősziklába. Ezek ősrégi sacramentáléból kiirt szavak és begyözően bizonyítják azt, annak hogy a szentségtartó-edénynek alakja toronyforma volt s ezért is hívták így. Mikor a titok-fegyelem szigorú rendje megszűnt, nem volt már többé célja annak, hogy mért rejtegessék a turrist, ebből következőleg nyilván kezdték építeni azt a helyet, mely a szentsógtartót rejtette, s így kezdődtek a tabernaculumok. A régebbi időben csak a hívek miséje alatt, amikor renoválták a szentséget, állott a turris az oltárnak közepén s ennek végeztével visszavitték azt az előbbi rejtett helyére; ez időtől fogva azonban mivel megszűnt az ok, ami miatt rejtegették, állandóan ott kezdték elhelyezni azt a szent edényt az oltáron és ott építettek számára fölmagasló alkotmányt. De azt megint nem lehet teljes határozottsággal 1 Sacramentar. Gallic, e Bobian. Monast. Mabill. Mus. Italic. Tom. P. 2. pag. 389.
