Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Vetési József: Egy XVII. századbeli apologia

EGY XVII. SZÁZADBELI APOLOGIA.

357

rendkívül finom szerkezetüket s joggal kérdi: »Ki tudta e rendkívül finom és gyöngéd testeket létrehozni, amelye- két az ember szabad szemmel nem is lát, s amelyek épen olyan végtelenek, mint az ég, épen kicsiségüknél fogva? Nem ugyanaz volna, aki az egeket alkotta, a csillagokat, a mérhetetlen világmindenséget?«

E néhány szóban Pascal ismert gondolata talál kife- jezésre a végtelen kicsinyről és végtelen nagyról, amelyek között van helye az embernek, akinek nagysága és mél- tósága mindkettőét meghaladja. »Az eget — folytatja Labruyére — mindazt, ami benne van, méltóság és nagyság dolgában nem lehet hasonlítani az emberek legutolsójához; mert az egyik érzület és értelemnólküli anyag, amely csak három-kiterjedésű tér és anyag, míg ő értelem és szellem. S Isten sokkal többet és sokkal szebbet is teremthetett volna; mert, ha a világ az ember kedvéért hozatott létre, betű szerint véve csak a legkisebb dolog, amit Isten az emberért teremtett, a vallás tanítja azt s az embertől nem hiúság és elbizakodottság, hogy azt igazságnak tartja; sőt bolondság és elvakultság volna, ha nem győzné meg őt az érvek azon láncolata, amelyekkel a vallás ismerteti meg vele előjogait, reményeit, segélyforrásait, hogy megtanítsa arra, hogy micsoda s hogy mi lehet belőle.«

A XVII. század végén nagyon népszerű vitatkozási tárgy volt, hogy vannak-e lakói a holdnak, az égi testek- nek ? Sokan annyira át voltak hatva a meggyőződéstől, hogy a fölött is tűnődtek, vájjon megváltotta-e őket Jézus Krisztus, vagy miként alkalmazható rájuk a megváltás munkája? vagy pedig kezdettek egyáltalán kételkedni a megváltásban. Ezeknek így felel meg Labruyére: »Csak Isten mindenhatóságát véve kiinduló pontul, lehetséges, hogy a holdnak vannak lakói. A kérdés különben hiába- való és frivol. A föld lakva van, mi lakjuk s ezt tudjuk; van meggyőződésünk és bizonyítókunk mindarról, amit Istenről és minmagunkról gondolnunk kell. Az égi testek lakói gondolkodjanak és nyugtalankodjanak önmagukért; nekik meg vannak a gondjaik, nekünk is. Előbb azonban