Hittudományi Folyóirat 12. (1901)

Dr. Hám Antal: Jónás próféta könyve

JÓNÁS PRÓFÉTA KÖNYVE.

261

oltalmazza öt. A héberben más az értelem: ליצהל ל1 ותעיס

4 V* * * 1* •

tit liberaret eum a malo suo, hogy megszabadítsa bajától. Az élté- rés onnan eredt, hogy sz. Jeromos a »baj« alatt a nap hevét értette és egészen szabadon fordította ezt a helyet; azért teszi hozzá: »laboraverat enim«, »mert ellankadott vala«, mi az eredeti szövegben hiányzik. Minthogy azonban a IV. 10.,

11.-ből az tűnik ki, hogy a borostyán sorsán fordult meg a próféta gondolkozásmódjának a megváltozása, csupán az, hogy árnyéka védje Jónást a nap sugarai ellen, nem lehe- tett egyedüli cél, hanem annak magasabb cél elérésére kellett irányulnia. Ez pedig nem volt más, mint hogy a próféta teljesen meggyőződjék felindulásának oktalanságáról. Ezért a »baj« inkább Jónás boszúságára és haragjára vonatkozik (Keil, Schegg, Knab.).1

Nagyon megörült Jónás, mikor megpillantotta az enyhet adó fát, mert ebben az Isten jóságának a jelét látta, aki neki gondját viseli, másrészről annak bizonyságát látta benne, hogy Isten helyesli az ő feltett szándékát. De öröme nem sokáig tartott.

7. v. És az Isten egy férget rendele oda másodnap virradóra, mély megrágd a borostyánt, és ez elszúrada.

Ez még valószínűbbé teszi, hogy a Mkájőn valóban ricinus volt, mert amit itt mond a Szentírás, ahhoz hasonlót több természettudós is feljegyzett. így Rumphius beszéli, hogy melegebb napokon, ha egy kevés eső esik, a ricinust roppant mennyiségű fekete hernyó lepi el, melyek annak leveleit annyira lerágják, hogy csak a csupasz bordák maradnak meg az egész levélből. 0 maga gyakran szemlélte

1 Kaulen szerint (in IV. 6) a fentebbi szavak vagy »ea mala designant, quae jam acciderant, aut, quae ne acciderent, cavendum erat«. De az elbeszélés következő részének jobban megfelel, ba a »bajt« átvitt értelemben veszszük. Rosenmüller is helyesen fogja fel, de az értelem átírásában elsekélyesedik: Séd malim a malo suo intel- ligi: a sua molestia, a dolore et maestitia .. . Ac si diceret: ut ejus animum moerore affectum parumper recrearet et reficeret, uti moestus animus rebus externis haud raro exhilaratur (Scholia cit. in IV. 6. p. 415.).