Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Dr. Szilvek Lajos: Magyarország és a kereszténység
MAGYARORSZÁG ÉS A KERÉSZTÉNYSÉG. 67 mind egymással megegyezők, valószínű a'következtetés, hogy létezett egy székely festő-iskola, amely bizonyos ősi előképek után dolgozta ki képeit, ami annál bizonyosabbnak látszik, minthogy hazánkban más vidékeken egészen elütő modorban festettek. A középkorból (leginkább a felsőmagyarországi helységekben) maradtak fenn a templomok famennyezetóre festett képek is. Hazai festészetünknek művészeti szempont- ból legbecsesebb emlékei a deszkára enyves festékkel (tem- pera) készített képek az u. n. szárnyas oltárokon. Ezek az adatok kellőleg megvilágítják állításunkat a kereszténység művészetteremtő fellendítő — befőlyásáról Magyarországon. Minthogy minden művészet az eszmét érzékelhető alakban igyekszik kifejezésre juttatni, a mennyeit a földiben, a végtelent a végesben: érthető, hogy miként legtökéletesebben oktatta ki az emberiséget a túlvilági dolgokra vonatkozólag a vallások között a ke- reszténység, úgy eszméinek magasztossága, érzelmeinek mélységénél fogva csodálatosan kellett neki a művészeteket meggazdagítania, sőt újjáteremtenie. Igazán és méltán írta azért a nagy szobrász, Canova I. Napóleonhoz: Minden vallás táplálja a művészetet, de egyik sem annyira, mint a mienk, a katholikus. Az ének és zene tekintetében tudvalevő, hogy már őseink sátraiban a legkedvesebb vendég a kobzos volt; dala nélkül, amelyet egyszerű hangszerén kisért, vig vagy szomorú összejövetel meg nem esett. A vezérek és törzsfők szállásain szintén kedvelték megjelenését, ahol a kobzos a történész szerepét vette át. A hősi énekek visszhangzottak az egész országon át, amelyek akkordjaihoz az alanyi érzés, különösen a szerelem dalba foglalt hangjai csatlakoztak kiegószítéskópen. A magyar zene manapság tudvalevőleg, a legújabb időkben, kedvezőleg alakult viszonyok követkéz- tében megismertetvén, kiegészítő részt képez a nemzetközi zenecsaládban egészen sajátos jellegénél fogva. De ennek a nemzeti zenének őseink még múlt századaiba visszamenő gyökerei mellett a kereszténység befogadásának alkalmából csakhamar sz. István országában sz. Ambrus és sz. Gergely
