Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Ehrhard Albert: A keleti egyházak kérdése és Ausztria-Magyarország hivatása ennek megoldásában

572 DE. EHKHAEI) ALBERT. tossága érintetlen marad, mert ez a sajátosság az a leg- mélyebben fekvő reális alap, amelyből ama eltérések kelet- keztek és az egyházi élet konkrét nyilvánulásainak tág tere egyúttal az a talaj, amelyen az egyház egységének károsodása nélkül képződhetnek ily eltérések. A kultusz s a fegyelem terén a Kelet s a Nyűgöt: közt mutatkozó élté- rések bizonyára sokkal számosabbak s jelentősebbek volna- nak, ha a Njmgot nem kezdettől fogva vette volna át a Kelettől azoknak lényeges vonásait. Ez oknál fogva a görög egyháznak sokkal inkább hálásnak kellene lennie a latin Nyugattal szemben, mert oly híven megőrizte az egyházi élet alapvonásait, a helyett hogy oly tvilságosan nagynak tüntesse fel azt a néhány eltérést. Hisz ezen eltérések már Photius előtt léteztek és nem jöttek a szakadás okaként tekintetbe. Miért legyenek azzá? mert Photius azzá tette azokat ? és miért álljon a görög egyház minden időn kérész- tül egy oly férfiúnak varázsa alatt, aki minden egyéb volt. tudós, iró, szónok, egyházfejedelem, diplomata, mint mélyen gondolkodó theologus ? Nehezebbnek látszik a sajátosan dogmatikus téren való megegyezés.Itt magától érthetői eg az egyesülésnek 16 A dogmatikus eltérésekre nézve v. ö. Allatius L. »De eccl. occidentalis et orientalis perpetua consensione.« Köln, 1648. ; Hei- neccius J. M. »Abbildung der alten und neuen griecbiscben Kirche nach ihrer Historia, Glaubenslehren und Kirchengebräuchen.« Lipcse. 1711.; Gass W. »Symbolik der griechischen Kirche.« Berlin, 1872.; Hergenröther J. »Photius.« 3 (Begensburg, 1869.) 820—843.; Katten- husch F. »Lehrbuch d. vergleichenden Confessionskunde.« 1 (Freiburg. 1892.) 318—330. — Az egyes pontokra nézve: Walch J. G. »Historia controv. Graecor, et Latinorum de processione Spiritus sti.« Jena, 1751.; Zörnikaw Ad. »Tractatus de processione Spiritus sti.« Königs- berg, 1774.; görögre fordítva Pétervár, 1797., 2 kötet; Langen J. »Die trinitarische Lehrdifferenz zwischen der abendländischen und morgenländisohen Kirche.« Bonn, 1876.; Franzelin J. B. »Examen doctr. Makarii Bulgakow episc. russi schismatici et Joseph! Langen neoprotestant. bonnensis de process. Spir. sti.« 2. kiad., Prato, 1894. : Swete B. »On the history of the procession of the holy Spirit from the apostholic age.« Cambridge, 1876.; Howard G. B. »The schism between the oriental and western churches with special reference

Next

/
Oldalképek
Tartalom