Hittudományi Folyóirat 11. (1900)
Dr. Ehrhard Albert: A keleti egyházak kérdése és Ausztria-Magyarország hivatása ennek megoldásában
A KELETI EGYHAZAK KÉRDÉSE. 573 tökéletesnek kell lennie. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a tisztán dogmatikus és azon tanok közt levő különbséget, amelyek csakis theologiai jellegűek. Nem tar- toznak a dogmatikus eltérések közé a tisztító tűzről és a búcsúkról szóló tanok; mert az amannak alapjául szolgáló alapgondolatra nézve valódi és positiv a megegyezés; míg a búcsúk a bűnbánati rendszer nyugati felfogásával és kifejlődésével függnek össze, amely rendszer a keleten ege- szén más fejlődésen ment keresztül, anélkül hogy a római egyház e miatt a görögnek szemrehányást tett volna. Csakis a Szentlélek származásáról, a B. Szűz szeplőtelen foganta- fásáról és a római primátusról szóló tanok körül mutat- kozó ellentétek tisztán dogmatikus természetűek. A kele- tiekre nézve tekintetbe vétetnek még a nestorianismus és monophysitismus tévtanai, amelyekről, mint régen elvetett eretnekségekről, egyszerűen le kell moodaniok. A római primátusra mindjárt vissza fogok térni. Ami a többi tant illeti, elvettetésük egyik oka már abban rejik, hogy a görög egyház a nyugotinak eme tanait teljesen félreértette. A Szentiélekről szóló cikkelyt ők egyértelműnek tartják két princípiumnak a Szentháromságba, való bevitelével. — AB. Szűz szeplőtelen fogantatásáról Anthimos pátriárka, encyklikája oly módon beszél, amely azt mutatja, hogy ő a szeplőtelen fogantatást úgy fogja fel. mint a Szentlélek által történő természetfeletti megto tlie addition of the filioque to the creed.« London, 1892.; Hermann J. G. Historia concertationis de pane azymo et fermentato in coena Domini.» Lipcse, 1737.; Watterich. »Zum Streit um die Consecrations- form auf' dem Concil von Florenz.« Intern, theol. Ztschr. 4 (1896.) 538—547.; Steitz E. »Die Entwickelung der griechischen Abend- mahlslehre.« Jahrbuch für deutsche Theol., 9—13. köt. (1864—68.); Kiesling J. B. »Historia, concertationis Graecor. Latinorumque de esu sanguinis et carnis morticinae in re cibaria.« Erlangen, 1763. : Loch Y. »Das Dogma der griechischen Kirche vom Purgatorium.« Regensburg, 1842. ; Frommann Th. »Zur Kritik des Florentiner Unionsdecrets u. seiner dogmatischen Verwerthung auf dem Vatican. Concil.« Lipcse, 1870.; Kalozymes K. »O ninucifiog xal /; ng&öSoiog lii'itiohx)'/ fxxi.rdia.« Lipcse, 1887.