Hittudományi Folyóirat 11. (1900)

Dr. Kiss János: A katholikus tudomány

A KATHOUKUS TUDOMÁNY. 433 lanok a tudománynyal szemben vagy nincsenek róla kellő becsüléssel. Az ellenkezők első osztályába azok tartoznak, kik nyilvánvaló ellentétet állítanak az ész és a kinyilatkoztatás, a hit és a tudomány közt, mert a hit oly tételeket állít s tart megdönthetetlen, örök igazságoknak, melyeket a tudomány el nem fogadhat. így a katholikus vallás szerint ez a világ nem örök, hanem időben keletkezett és pedig Isten végtelen termékenységéből, Isten akarata folytán, az isteni lényeg utánzására; az ember nem puszta csoportosu- lása az anyagrészeknek, hanem benne az anyagrészeken kívül szellemi lélek is van, melyet Isten közvetetlenül adott bele az anyagba s mely az anyagrészek szétbomlása után is fönmarad. Ezzel szemben, mondják, a tudomány kimu- tatja, hogy az anyag örök, hogy az összes természeti tüne- ményeknek és magának a természetnek értelmezésénél külső tényező felvételére nincs szükség s az összes úgynevezett lelki tünemények a szervezet módosulásaiból kimagyaráz- hatók, ennélfogva anyagtalan és halhatatlan lélek féltévé- sere semmi szükség. Hasonló ellentét van a katholikus val- lás és a tudomány sok egyéb tana között. E fennen hirdetett állítással szemben a helyes állás- pontot a vatikáni szent zsinat a következőkben foglalja össze: »Ha a hit fölötte van is az észnek, valódi ellentét a kettő közt soha sem lehet; mivel az Isten adta az ember- nek az ész világát, aki a hittitkokat kijelenti és a hit malasztját adja; már pedig Isten nem tagadhatja meg önmagát, sem egyik igazság a másikkal nem ellenkezhetik.« 1 De ha ez elvileg így van s nem is lehet máskép, honnan van mégis, hogy egyes tudósok a tudomány névé- ben és képviseletében oly tételeket hirdetnek, melyek a katholikus vallás tanaival nyilt ellentmondásban vannak? E jelenségnek okát is világosan megjelöli a vatikáni zsinat, midőn határozatát így folytatja: »Az ellentmondás hiú lát- szata pedig leginkább onnan ered, hogy a hit ágazatait 1 Vatikáni zsinat, III. ülés, 4. fejezet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom