Hittudományi Folyóirat 10. (1899)
Dr. Hám Antal: Az érseki pallium
AZ ÉRSEKI PALLIUM. 625 a mint ez az egyházi ruha feltűnik, pallium néven fordul elő, s jelzésére más nevet sohasem találunk. Az érseki pallium alakjáról oly meghatározás, mely minden időnek megfelelne, nem adható. Más alakú volt a keleti, más a nyugati egyházban, sőt mindkét egyház palliuma külön-külön nagy változásokon ment keresztül. Sajnos, hogy ezeket a változásokat mind világosan kimutatni nem tudjuk. A legrégibb időből ugyanis alig jutott el hozzánk nehány pallium; mert már a középkorban az lett a szokás, hogy a palliumot a meghalt érsekkel eltemették. Az írott adatok sem adják az ősi pallium világos képét. Ily inódon csak a képek nyújthatnak felvilágosítást. De ezek közül is a legrégibb csak a VI. századba esik, azért belőle sem tudjuk meg, hogy milyen volt a pallium legrégibb alakja. Innen van, hogy ebben a kérdésben tág tér nyílt a leg- különbözőbb magyarázatoknak. 1. Thomassinus azt véli, hogy az érseki pallium eredeti- leg egy bokáig érő, minden oldalról zárt ruha volt, melynek csak egy nyílása volt felül a fej számára. »Sic enim tibi fingendum animo pallium, homophorion, casula, tamquam vestis sit quaedam, quae corpus totum a collo ad talos usque involveret, sine manicis, sine scissuris ullis, haec tantum patens, qua posset caput inseri exerique: quales sunt antiquissimae etiamnum casulae, post centum vel ducentos et amplius annos superstites.«1 Kezdetben ugyanis az egyházi és világi ruhák között más különbség nem volt, csak az, hogy az előbbiek dísze- sebbek és drágábbak voltak a polgári életben használt ruháknál. Máskülönben alakjuk egyforma, hosszúságuk ugyanaz, s az egyiknek anyaga éppen olyan len, vagy gyapjú, mint a másiké. Még az elnevezésben sem volt el- térés.2 De magától értetődik, hogy a császári ruha díszre és ékességre nézve valamennyi közűi kivált, főképpen a széleire alkalmazott hímzések s más drága ékítések által. így volt ez a császári palliummal is. 1 Thomassinus i. m. P. I. L. II. c. 53. n. 4. p. 299. 3 U. 0. c. 45. n. 16. p. 280. Hittudományi Folyóirat. 1899. 40
