Hittudományi Folyóirat 10. (1899)
Dr. Kiss János: A hittudományi oktatás nyelvéről
vető hittanból a természeti vallás védelme, a kinyilatkoz- tatás lehetősége s az összehasonlító vallástudomány, tehát az újabbkori hitvédelem; a lelkipásztorkodástan, hitelemzés- tannal; a bibliai és az egyházi régiségtan. Továbbá magyar nyelvet kívánnak az egészen gyakorlati tárgyak, mint: az ékesszólástan, a neveléstan, az evangéliumok értelmezése. A bölcselettudományban az általános metafizikát latinul tanítanám, mert ez a rész közvetetlen alkalmazást talál az ágazatos hittanban s egyéb szorosan vett hittani szakok- ban. Ezt a részt egyébiránt nagy tökéletességgel tárgyalják épen a régi kor nagy hittudósai az ő remek latin műveik- ben. Ellenben a bölcselettudomány többi részét magyarul tanítanám, egyrészt a tárgy igen nagy nehézsége s az anyag nagy bősége miatt, másrészt mert a józan bölcseleti tanokat szükséges szembeállítani a jelen korban uralkodó téves tanokkal s az újabb korban keletkezett összes rendszerek- kel, ezek tárgyalásának pedig jobban megfelel egy újabb fejlődésű nyelv, mint a latin, az ő régen megállapított és befejezett műszavaival. Példa legyen a természetbölcselet, melyben a természeti tünemények újabbkori felfogását s az újabban megállapított törvényeket is tárgyalni kell, már pedig ez latin nyelven alkalmasan nem történhetik. Végül vannak tárgyak, melyek sem az egyik, sem a másik nyelv használatát nem parancsolják természetöknél és történeti fejlődésöknél fogva; s azért ezekről egészen a helyi TcörülményeTc szerint lehet dönteni, pl. mily nagy mértékű gyakorlásra van szükség a latin nyelvben, vagy mily nagyfokú könnyítést kell tennünk a magyar nyelv alkalmazásával. Ilyenek: a bibliai tudományok elméleti részei; a keleti nyelvek, az egyháztörténelem, a patrologia és a hittudományi encyklopaedia. E szempontok tekintetbevételével a tárgyak következő beosztását ajánlom: Latin nyelvű tárgyalt. Az alapvető hittanból: a kinyilatkoztatás védelme, az egyház, a hit forrásai, a hit és az ész. HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. 545 Hittudományi Folyóirat. 1899. 35
