Hittudományi Folyóirat 10. (1899)
Dr. Kiss János: A hittudományi oktatás nyelvéről
544 HITTUDOMÁNYI MOZGALMAK, VEGYESEK. nyékét számba véve, minden túlzástól tartózkodjunk s az esetleg szükséges változtatásoktól vissza ne riadjunk. IV. Miután a hittudományi oktatás latin és magyar nyelve mellett felhozható összes érveket tárgyaltuk, eldönthetjük a kérdést. A papjelöltnek föltétlenül el kell sajátítania egyháza nyelvét, a latint s értenie és használnia kell a keresztény katholikus hittudomány ősi forrásait, erre pedig okvetet- lenül szükséges a tárgyaknak legalább egy részét latinul tanítani. Egyéb eszközök e célra szintén hasznosak, sőt szükségesek, de a latin oktatási nyelv nélkül elégtelenek. Másrészt azon kell lennünk, hogy a papjelöltek mun- káját lehetőleg megkönnyítsük, hogy a roppant nagy anyag elsajátítását lehetővé tegyük s hogy a hittanulókat az iro- dalmi működésre és a gyakorlati lelkészkedésre, az életre előkészítsük. E végből kívánatos, sőt szükséges, hogy némely hittani tárgyat magyar nyelven tanítsunk. Én tehát a tárgyak két részre osztásának és a kettős oktatási nyelvnek vagyok barátja s azt hiszem, hogy ezzel a hittudományi oktatás minden célját meg lehet közelíteni. Kérdés már most, mely tárgyakat tanítsunk latinul s melyeket magyarul. És ón nem habozom e tekintetben egészen részletes javaslatot tenni. Latinul kell tanítanunk azokat a szakokat, melyek ősi időktől fogva részeit képezik a hittudománynak s me- lyeknek tárgyalását az előző idők szentatyáinál és többi hittudósánál feltaláljuk. Ilyen az alapvető hittannak legnagyobb része: a kinyi- latkoztatás védelme, az egyház, a hit forrásai s a hit és az ész viszonya; ilyen az ágazatos hittan, vagyis dogmatika; ilyen az erkölcstan; ilyen a kánonjog, amennyiben a Corpus Juris Canonici-ban és az előidők nagy kánonjogászainál fel van dolgozva. Ellenben magyarul kell tanítanunk először azokat a tárgyakat, melyek újabb keletkezésűek, milyenek: az alap
