Hittudományi Folyóirat 10. (1899)

Dr. Babura László: Az örökkévalóság az időben

I.

ÉRTEKEZÉSEK.

AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG az időben.

ELŐSZÓ.

végigbolyonö az ember a földalatti Róma szűk és tekervényes utcáin s vizsga-szemével ki-kibetűzi e néma, csendes város lakóinak cégtábláit, a kopott, színtelen síriratokat, — meglepődve veszi észre, hogy e sír- iratok legnagyobb részt csak a nap iránt érdeklődnek s csaknem teljesen figyelmen kívül hagyják a polgári évet. Megtudjuk belőlük az ott nyugvónak nevét, esetleg foglal- kozását, igen gyakran életének tartamát évek, hónapok és napok szerint, és csaknem mindig a halálának napját is, a »dies natalis«-t, de csak nagy ritkán az évet valamely aera, a consiüok szerint.1 Szóval, az első századok kérész- tényei nem voltak történetírók, hanem csak keresztények, akiknek pedig nagyon is érdekükben állott valamely vér- tanú vagy más szent hitvalló halálozási napjáról biztos tudomással bírni. Ez a nap ugyanis ünnep volt a kata- kombák látogatóinak. E napon az illető vértanú sírja köré gyűltek mindnyájan, s ott annak életéről s haláláról való gyér feljegyzéseket áhítattal meghallgatván, részt vettek a szentmise-áldozatban, amelyet — ha csak lehetséges volt — ugyanannak sírján mutatott be a pap. S lelki szemeik előtt megújult a véres kép, melyről a felolvasásban hallottak; látták az életét örvendve feláldozó mártírt, a legbensőbb tisztelet csókjaival halmozták el szent maradványait, s felHittudományi Folyóirat. 1899. 21