Hittudományi Folyóirat 10. (1899)
Dr. Horváth István: A pápai iurisdictio jogi természete, nevezetesen a vatikáni zsinat tana szerint
részét (»potiores partes«) bírja, hanem annak minden a cél elérésére szükséges kellékeit; amiből önként következik azon (a febroniánnsok által követett) eljárásnak a helytelensége és visszássága, mely szerint ezt ' a hatalmat egyes foszlá- nyokra széttépve, ezekből »lényeges jogok« cime alatt néha- nyat nagy kegyesen átengednek a pápának, a többit pedig hol a püspököknek, hol a metrepolitáknak Ítélik oda. Helye- sen jegyzi meg tehát Simor János, a boldogult hercegprímás a constitutio III. fejezetéhez írt magyarázatában. »E (leg- főbb s teljes) hatalmat a római pápa, mint Péter utódja, már sz. Péterben nyerte. Amit pedig a római pápa magától Krisztustól bír, abban még az Egyháznak sincsen megen- gedve részletezést foganatba venni, némineműt a pápá- nak meghagyván, némineműt pedig tőle elragadván. Ha pedig ezt magának az Egyháznak sem szabad megtennie: a vakmerőség mekkora fokának kell meglennie azon hittu- dósokban és jogászokban, kik szorosan meg akarják állapi- tani, mit áll jogában a pápának egyház főnöksége erejénél fogva megcselekedni és mit nem ?!...« 4. A pápai joghatóságnak negyedik tulajdonsága a vatikáni zsinat megállapítása szerint az, hogy közvetetten. E jelző »közvetetten« a Krisztus Egyházáról szóló hitelvi hatá- rozmányban két helyen s két értelemben használtatik. Az első helyen, t. i. e határozmány első fejezetében, a primátus eredetére, szerzésére vonatkozik, hol is az mondatik, hogy Péter az egyházfőnökségi hatalmat egyenesen és közvet- lenül Krisztustól, nem pedig az Egyház közvetítésével nyerte olykép, hogy az üdvözítő elsősorban az Egyháznak adomá- nyozta volna e hatalmat s ez ruházta volna át Péterre s utódaira, mint az Egyház szolgáira, miként Eicher tévesen tanította. Másik vonatkozásában, amelyben a III. fejezetben szerepel, jelenti e joghatóságnak gyakorlási módját, azzal az értelemmel, hogy a pápa az egyházfőnöki hatóságából folyó joghatóságot közvetlenül gyakorolja az egész Egyház kiterjedésében, Krisztus egész nyájára való vonatkozásban; úgy, hogy nem tartozik valamely az egész Egyházat illető intézkedés vagy rendelkezés megtételénél a létező egyház2 A PÁPAI JURISDICTIO JOGI TERMÉSZETE. 17 Hittudományi Folyóirat. 1899.
