Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Fejér Gerő: A bűnök megkülönböztetése faj és szám szerint
490 rosszasága lényegében nem egyéb, mint annak a törvény- nyel való ellentétessége; ahol tehát a törvények alakilag különbözők, ott a törvénytől való eltérések is jelentékenyen különbözők lesznek; jelentékenyen különböző eltérésekből pedig más és más fajú rosszaság keletkezik. A második rész bizonyítása: ama különböző fajok vagy azért rosszak, mivel tiltva vannak, vagy pedig önmaguktól (intrinsece); ha azért rosszak, mivel tiltva vannak, kétségen kivid alaki- lag különböző törvényekkel voltak ellentétben, mert csak ott tiltatik fajilag többszörös rosszaság, ahol a törvények alakilag különbözők; ha pedig önmagukban rosszak, még akkor is ellentétben vannak vagy a természeti, vagy az is- teni örök törvénynyel, mely hatólag (virtualiter) annyi fajra oszlik, a hányszoros maga a belső (intrinseca) rosszaság.« 1 A bűn ugyanis a törvénynek szándékos megszegése. Az emberi cselekedetek rosszasága (malitia) tehát lényegé- ben nem egyéb, mint a törvénynyel való ellentétesség; következőleg azon ferdeség, melylyel elütnek a parancsje- lölte iránytól. Ennélfogva, ha a parancs, a törvény más és más, akkor a rosszaság is más és más lesz; ahol pedig a, rosszaság más és más, ott van a faji, lényegi különbözet. Röviden: a bűnök akkor különböznek egymástól fajilag, mikor tárgyuk, céljuk vagy körülményeikre nézve egymástól lényegesen (formaliter) eltérő parancsokkal állanak ellen- tétben. Ezen vélemény önkéntelenül egy másik, fontos kérdés megoldását sürgeti. Ez a kérdés pedig a következő: mikor és mi által lesz a törvények között lényeges (formalis) eltérés, különbözet ? Erre, ha megfeleltünk, a feleletben természetes áthidalást csináltunk a harmadik, legteljesebb, legkimerítőbb véleményhez. A törvények vagy anyagilag (materialiter) vagy alaki- lag (formaliter) különböznek egymástól. Anyagilag akkor különböznek, ha létük (entitás) szerint válnak szót egymástól, vagyis, mikor az egyik egy, a másik más törvényhozótól »,.EJ ÉK ÖERÖ. 1 La Croix : Theol. Mór. L. c.; Niun. 130.