Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Fejér Gerő: A bűnök megkülönböztetése faj és szám szerint
A BŰNÖK MIXÍKÖI.ÖnWiZTKTKSK. nyeri első sorban saját erkölcsiségót. szemben a körűimé- nyekkel és a külső céllal.’ Ezen vélemény minden helyessége mellett sem zárja ki az »erényről« mint forrásról szól('» véleményünket, mint azt alább látni fogjuk. Hisz maga sz. Tamás is azt mondja: ׳etiamsi distinguantur peccata secundum oppositas virtutes, in idem rediret«. Hogy ezen szabály nem kimentő, nem tövigható s a csomót teljesen nem oldja meg, — kitűnik a következő kérdésből, mely a vizsgáló értelemben önként fölmerül, de a melyre ezen vélemény nem ad választ. Azt kérdjük ugyanis: mikor és mi által lesz a cselekmény tárgya az erkölcsi rend- ben jelentékenyen eltérő és különböző? Mielőtt e kérdésre bővebb feleletet adnánk, röviden azt feleljük: más és más erkölcs-rendi viszony megsértése által. Vagyis a cselekmény tárgya az erkölcsi rendben akkor lesz jelentékenyen eltérő és különböző, mikor az általános erkölcsi rend különálló, ׳ részletes viszonyai sértődnek meg általa. Minthogy pedig a részletes erkölcsi rendet az egyes törvényekből ismerjük meg, a mennyiben a törvények az erkölcsi rend útmutatói, — egy lépéssel tovább megyünk és fölállítjuk a második helyes véleményt a »törvényről« mint forrásról. Hetedik vélemény. Vasquez és különösen La Croik y 1714) a bűnök faji kiilönbözetének forrásául a különböző, egymástól alakilag (formaliter) eltérő törvényeket jelölik meg. »Ahol alakilag különböző törvények sértődnek meg, ott fajilag is különböző rosszaságok vannak és ahol fajilag •■több a rosszaság, ott alakilag eltérő törvények sértődtek meg. Ez tehát a faji rosszaság megállapításának teljesen megfelelő szabálya. Az első rész bizonyítása : a cselekmény 1 1 Analizálva az emberi cselekményeket, kétféle céllal (finis} találkozunk, belső vagy közelebbi, külső vagy távolabbi céllal.. Az első »finis operis«», az utóbbi »finis operantis«-nak mondható. Az első nem egyéb, mint a cselekvés alá eső tárgynak jósága, vagyis maga az objectum formale, mely a cselekvő akarat számára a tárgy részéről indokul szolgál; ez utóbbi pedig a tárgyon kivül esik s a cselekvő személy akaratában bírja, alapját: ■ ■ 1 Ífil9
