Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Horváth István: A pápai iurisdictio jogi természete
A PÁPAI IÜR1SDICTI0 JOGI ,KEKMÉSZETE. 37$ ügyei, az ú. n. causae mere ecclesiasticae sem maradtak kiméivé az államhatalmi beavatkozás korlátozásai alól. Épen ezért e rendszer teljesen magán viseli a múlt szá- zadbeli felvilágosult, abszolút, rendőri állam (az ú. n. Poli- zeistaat) jellemvonásait. Innen van, hogy minden vallási s egyházi intézményt és eljárást merőben »közjóléti« rend- őries, világias, gyakorlati és államhatalmi szempontból fogott fel és szabályozott: igy a papi nevelést az ál lamilag felállított u. seminaria generalia felállításával, az isteni tisztelet• külső rendjét, a búcsúkat (melyeket önhatalmúlag el is tiltott), a püspökök viszonyát a pápához, akivel való közvetlen levelezés eltiltatott; a pápai iurisdictio, úgyszin- tón a nuntiusokó az uralma alatti országokban nem érvé- nyesülhetett, illuzóriussá vált, a püspökök pedig, kik állami hűségi esküt tartoztak letenni a confirmatiót megelőzőleg, voltaképen nem mint isteni jogon a rájok bízott nyájat kormányzó egyház méltóságok, hanem mint az állami fegye־ lem és hatósági parancs bilincseibe vert államhivatalnokok szerepeltek. Az »állami rendszabályozás« kiterjedt a szerzet- rendekre is, megtiltatván ezeknek az ország határain kívül lakó rendfőnökökkel való minden összeköttetés, külföldieket egyáltalán nem s újoncokat csak korlátolt, előírt számban vehettek fel, végül pedig a »rendszabályozás« koronájaként az összes szemléleti (contemplativ) életmódot folytató szerze- teket s még másokat, számra nézve mintegy hétszázat (700) fel- oszlatott. Végül az állami felügyelet és ellenőrzés szempont- jából az összes pápai bullák és püspöki pásztorlevelekkel szemben az ú. n. placetum joga kérlelhetetlen szigorral kezel- tetett s általában az összes tisztán egyházi és lelkiügyek terén a legkorlátlanabb állami gazdálkodás, helyesebben önkény foglalt helyet. Ilyen és hasonló szellemű államhatalmi intéz- kedésekből szövődött össze az a valóságos kényszerzubbony, melyet az egyházra az állami szuverenitás jogcímén reáhúz- tak minden igazi szükség és komoly indok nélkül, pusztán a »közjóiét« és »rend« koholt és képzeleti ürügye alatt. A Jo- sephinismusnak csakhamar saját irodalma is fejlődött s különösen Eybel József és Eautenstrauch István egyház
