Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Horváth István: A pápai iurisdictio jogi természete
362 UK. HORVÁTH ISTVÁN. teljesen kimeríteni és részletezni, úgy, hogy minden időkre érvénynyel birjon, hiú és sikertelen törekvés volna, mert idők múltával olyan jogosítványok szüksége is merülhet lel, melyek gyakorlására mostanig ok és alkalom fenn nem forgott. Ebből következik szükségképen, hogy a pápai jog- hatóság tartalmának, a bennefoglalt egyes jogoknak feltét- lenül tökéletes, minden idők viszonyaira egyaránt ráillő ismertetését adni nem lehet, hanem ily felosztás szükségkép mindig tökéletlen, csonka, egyoldalú marad, és magán vi- seli annak a kornak bélyegét, melyben keletkezik. Es ez igen természetes; mert a pápai primátus is egy élő szervezet, mely egészben véve el nem enyészik ugyan, mert választás útján folyton újjászületik, de működésében szintén alá van vetve a fejlődés törvényeinek, a külvilág befolyásának, az egyházviszonyok alakulásának. Ez tünteti fel legjobban Febronius a pápai jogokról szóló elméletének tévedését, mely szerint ignorálja a pápai hatalom szerves voltát, fejlődését és annak egy állandó, változhatlan mintá- ját akarja gyúrni azokból a jogokból, melyeket az egyház ősi korszakában, mondhatni gyermekkorában, a legkezdet- legesebb viszonyok, a legszűkebb méretek, és az egyház létküzdelmei közepette gyakorolt. Vájjon nem szakasztott mása-e ez annak az eljárásnak, ha valaki feltételezné és megkövetelné, hogy az ember egész életének minden sza- kában szigorúan gyermekkorának, vagy ifjúságának elvei és felfogása szerint cselekedjék. Febroniusnak még az az elég- tétele sincsen, hogy a tudománynak tett hasznot rendsze- révei, mert tudományos kutatás alapjául el nem fogadható. Hasznot csak a politikai irányzat húzott belőle, melytől nyert impulzusának köszöni bizonyára létét s melynek malmára hajtja a vizet: a felvilágosodott fejedelmi abso- lutismusnak. Febronius könyvét, — mely állításaiban és következtetéseiben az előzőleg ismertetett episcopalismus válfajaként mutatkozik, de veszélyesebb amannál, — 1764. évi február hó 27-én érte XIII. Kelemen pápai cenzúrája, mire: a németországi püspöki megyékben is — hol addig szerte olvasták — eltiltották. 1778-ban Febronius visszavonta.
