Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Horváth István: A pápai iurisdictio jogi természete
A PÁPAI IURISUICTI0 JOGI TERMÉSZETE. 357 :arányához, amihőnek az első 7—8. században elénk tárul. »Manapság azonban — folytatja — már nem könnyű megállapítani a római pápa főnökségének és a vele kapcsolatos jogosítványoknak igazi határait. Ez a rié- bézség pedig onnan ered, hogy az újabb theológusök és kánonisták Gratianus és ál-Izidor állításait nem különbőz- tették meg eléggé attól, ami a pápai primátusban isteni jogon sarkal, vagy az egyház ősállapotának törvényes intézménye. A pápai jogok elhatárolásánál nem a tényleges állapotokból, hanem a jogszabályokból kell a zsinórmértéket kölcsönözni. A pápák őseredeti hatalmát ugyanis nem szabad a szerint mérlegelni, minő hatalmat gyakoroltak ők oly időben, mikor azt tartották róla, hogy semmi határai sin- csenek a pápai jogkörnek; hanem inkább a zsinati hatá- rozmányokból, az egyháztanítók véleményéből, és maguknak a pápáknak nézete szerint, de ebből a korból, midőn még az álizidori dekrétumok ismeretlenek valának. Biztosabb és helyesebb alap e nehézségek elhárítására nincsen más, mint az, hogy a primátus alkatelemei és jogai tekintetében az állandó egyházi gyakorlatot és fegyelmet kutassuk, mely az egyházatyák iratai, a zsinati határozmányok, és a római pápák eljárása szerint az első hat vagy hét században az egyház legnagyobb előnyére és az egység épségben tartá- savai érvényben állott. Végül igen eszélyesnek és a kitü- zott célunkkal teljesen megegyezőnek véljük azt az elvet, hogy az apostoli szentszék isteni jogon gyökerező tekintő- lyét csak oly ügyekre nézve ismerjük el, amelyekben a katholikus iskola minden tagja teljesen egyetért.« S ezen az általa önkényűleg kiválasztott, s szerinte egyedül célravezető ösvényen haladva, a pápai jogosítványok két csoportját külön- bözteti meg: az egyikbe sorolja azokat, amelyek szerinte a primátus lényegéhez tartoznak, ahhoz isteni jog erejéből csatolvák és már a legelső századokban is tényleg gyakor- latban voltak; ezeket a pápai jogokat lényegeseknek (essentialia), eredetieknek (originaria), természeteseknek (na- turalia) vagy istenieknek (divina) nevezte el; a másik csoportba ellenben azokat a jogokat sorozta, melyek —
