Hittudományi Folyóirat 9. (1898)
Dr. Hám Antal: Jefte
JEFTE. 17 Mindez azonban nem zárja ki, hogy nem tévedhetett. Elhamarkodva, meggondolatlanul fogadalmat tesz, melyről azt tartja, hogy miután a feltétel, melyhez kötve volt, tel- jesült, neki azt be kell váltania. Most az ő gondolata nem arra irányult: tetszik-e Jehovának az emberáldozat vagy sem; mert ha ez lebegett volna előtte, könnyű lett volna a választás; hanem a felől kellett határoznia, hogy be kell-e mutatnia áldozatúl azt, a mit fogadott, vagy a tör- vényben megengedett megváltás jogával élhet-e ? Jefte az előbbit választotta — kényszerűségből; mert tudta jól, hogy a chérem alól megváltásnak helye nincs. Csakhogy számításából kihagyott egy lényeges körülményt, azt t. i., hogy a chérem ártatlan embereket sohasem sújtott, hanem csak bálványozó és Istent undok módon és hiábavaló szer- tartásokkal tisztelő izraelitákra vagy más népekre volt kimondható.1 Ha ezt figyelembe veszi, nem követi el gyá- szos tévedését, melynek áldozatáiíl ártatlan leányának kel- lett esnie. A 2. érv, melyet Scholz »az Úr szolgálatára való élethossziglan tartó szentelés» támogatása érdekében felhoz, szintén nem bizonyító. Mert igaz ugyan, hogy a szentsátor szolgálatára a legrégibb időtő! fogva voltak szüzek alkal- mazva, ámde e szűzi állapot nem volt örökös. Az örökös szüzességi fogadalom a Bold. Szűz előtti korban teljesen ismeretlen volt az izraeliták előtt. Istennek a Messiásra vonatkozó Ígérete annyira áthatott minden héber nőt, hogy mindenik örömmel várta a pillanatot, melyben anyává s talán éppen a Messiás anyjává leszen. Ezen érzelmet az Ur egyéb nyilatkozatai csak még jobban megerősítették. »Nem lesz gyermektelen, sem magtalan asszony földeden« (II. Móz. XXIII. 26) s más ehhez hasonló nyilatkozatok- ból kitűnik, hogy az ószövetségben az Úrnak legnagyobb áldása a sok gyermek, s a legnagyobb átok, mely asszonyt érhetett, a magtalansággal való megveretés volt.2 Ebben 1 Exod. XXII. 19. — Lev. XX. 2. s. k. 2 V. ö. Gen. XXII. 17.; XXVI. 4. 24.; XXVIII. 14. — Exod. XXIII. 26. — Deut. VII. 14. Hittudományi Folyóirat. 1898. 2
