Hittudományi Folyóirat 9. (1898)

Dr. Hám Antal: Jefte

J EFTE.

15

tákról beszél, kik szintén az Úrnak szenteltettek, világo- san bizonyítják a különbséget, mely »az Úrnak szentelni« és »áldozni« között van, mivel sem a ház, sem a föld nem áldoztathattak fel az Úrnak, s a nazireusok és leví- ták sem arra voltak rendelve, hogy égőáldozat tárgyai legyenek.

Más tűnik ki tehát ez utóbb felhozott példákból. Az, hogy »az Úrnak szentelni« generikus, nemi fogalom, álta- lános kifejezése azon cselekvésnek, mely által a személy vagy tárgy a felajánlás pillanatától vagy a netán kitűzött időtől fogva az Úrnak birtokába megy át, minek követ- keztében a személy köteles az ily esetekre megállapított törvényeknek engedelmeskedni, a felajánlott tárgy pedig többé profán célokra nem szolgálhat, hacsak meg nem váltatik vagy a fogadalmi idő le nem járt. Az »áldozat«, »égőáldozat« pedig faja (species) az általános, nemi foga- lomnak, mely kijelenti, hogy mily módon, miféle ténykedés által lesz a felajánlott tárgy az Úrnak birtoka. Ez tehát az általános fogalmat szűkebb körre szorítja. A miből vilá- gos, hogy tartalmi tekintetben e kettő éppen lígy nem vehető azonosnak, mint a hogyan a nem (genus) a faj (species) köré- tői különbözik. E szerint kell magyarázni azt a látszó- lagos azonosságot, melyre fentebb az Exod. XIII. 12. és 15. hivatkoztunk.

Ha ez áll, akkor világos, hogy Scholznak a praemis- sája. tarthatatlan.

Nem kevésbbé alaptalanok azon argumentumok is, melyeket annak bebizonyítására hoz fel, hogy a holocaustum metaphorikus értelmű: »szellemi áldozat«.

Mért a mi az 1. érvet illeti, bár a Szentírás nagyon szűkszavú Jefte jellemzésében, mégis a róla adott néhány rövid vonás elegendő arra, hogy ítéletet alkothassunk Jefte erkölcsi mivoltáról s lássuk, mint játszik közbe véres tét- tének végrehajtásánál harcokban megedzett lelki élete. Hogy ő, aki életének viruló éveit a szülői szeretet irá- nyitó befolyását nélkülözve folytonos harcokban s az élet- fentartás ádáz küzdelmei közt éli le, erkölcseire nézve