Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Biró Dezső: A keresztény házassági jog alapja a római jogban
60 BÍRÓ DEZSŐ társadalmi, állami és családi szükségességnek tekintették a házasságot.1 A lex Julia és a lex Papia Poppea pedig egyenesen aláirta és megkövetelte, hogy a leány, ha már 20-ik évét betöltötte, szült, s a fiú, ha 25-ik életévébe lépett, már nemzett legyen. Ha, ez nem történt volna, a törvény sanctiot írt elő s a felek joghátránynyal sujtattak. A pubertást elért ifjú emancipálhatta magát, virilis tógát vehetett fel, sőt a népgyűléseken is megjelenhetett. A római szülőknek pedig az, volt a legnagyobb öröme, ha leánya korán, szokás szerint 12 éves korában, férjhez mehe- tett.2 Ezért volt, hogy a Vesta szüzek közé 10 éven felül már nem vettek senkit.3 A leány természetes képességét a havifolyás jelezte, mig ellenben a fiúnak be kellett mutatni pubertását, mint Gains írja »pubertatem ostendit, qui gene- rare potest.«4 Megjegyzendő, hogy a korhiány nem volt semmisítő befolyással a házasságra, hanem inkább csak elhalasztotta, míg a házasulandók elérték a törvényszabta kort s akkor megszűnt az akadály. A törvény nem engedte, hogy a leány 12 óv és a fiú 14 óv előtt házasuljon s 11a ez megtörtént volna, az actust nem ismerte el házasságnak, hanem a feleket csupán jegye- seknek tekintette.5 De a nagyon korai egybekelés nem vált hasznára sem a fiúnak sem a leánynak, a fiú hamar kiélte magát, eltompult képessége, a leány elveszté szűziessége vonzó báját s leányi szépségét hamar elveszte. De nem csupán a fiatal, jobban mondva a serdületlen kor volt incapax a nősülósre, hanem az öregkor is. A 60 'éven felül levő férfiú és az 50 éven felüli nő korhiányosok voltak s házasságuk semmis volt, mert a 60 évnél rendes körülmény között beáll az impotentia s a nőnél beáll a ste- rilitas. Az ilyen korbeli férfiú azonban nem szenved jog־ Dig. XLII. Y. 18. 3 Festics. 3 Fellius I. 12. 4 Inst. I. 196. 3 Dign. XLVIII. 13. §. 8.
