Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Huber Lipót: A zsidók iskolái, tanítói és tudósai Jézus és a talmúd korában

578 HUBER UIPÓT. Népiskolákról a fogság után írt szentkönyvek sem test:- nek még említést, habár a Talmúd szerint Ezra, a zsidó állam nagy újjá alkotója a Kr. e. Y. században gondoskodott gyermekiskolák felállításáról is,1 ezekről azonban Krisztus koráig alig tudunk valamit. De ha nem is téves a Talmúd értesítése, valószínű, hogy Jeruzsálemen kívül Palesztinának csak főbb városaiban lehettek ilyen gyermekiskola-félék. A falvakban és kisebb városokban bizonyára minden a régi, a fogság előtt dívott családi tanításnál maradt. Szoros értelemben vett nyilvános és kötelező elemi iskolák csak a Kr. e. I. század elején állíttattak föl, midőn Simon ben Setach, a szinédrium elnöke (Kr. e. 79—70) az úgynevezett, kerületi iskolákat behozta, melyek látogatására a gyermekek törvényesen köteleztettek. »Simon ben Setach — mondja a Talmúd — három dolgot rendelt el, melyek között az is táláltatik, hogy a gyermekek az iskolákat látó- gassálc.«2 Körülbelül egy századdal ezután, kevéssel Jeruzsá- lemnek Kr. u. 70-ben történt pusztulása előtt, újjászervező az elemi iskolaügyet a zsidók utolsóelőtti főpapja Josua ben Gamaliel, megállapítván az életkort is, melyben a gyermekek iskolakötelesekké válnak. »Josua Gamaliel — értesít a Tál- múd — elrendelő, hogy minden kerületben és városban tanítók állíttassanak, kikhez a. (i—7 éves gyermekek tanításra kül- dendök.«3 A római hadvezérről, Vespasiánról pedig följegyzé, hogy még a templom elhamvasztása előtt sok iskolát be- tiltott.4 A nagy nemzeti katastrófa után azonban, mely bor- zalmasságaival csaknem páratlanul áll a nemzetek és népek történetében, a zsidók népiskolái csakhamar ismét elszajm- rodtak Palesztinában; így a zsidók utolsó felszabadulási kísérletének leveretésekor (135—138) Hadrián császár pl. Bother városában, mely sokáig makacsul ellentállt az ostromló 1 Baba batra 21, b. ־ Jer. Ketubót vili végén: והו ןיקתה ןועמוע ןב הטש ׳ג םירבד והישו תוקוניתה . . . ןיכלוה תיבל ־םסה. י■ Baba batrft 21 a: עושוהי ןב אלמנ והיש ןיבישומ ידמלמ תוקיניה לבב הנידמ הנידמו לכבו ריע ריעו םיסינכמו ןתוא ןבכ שש ןבכ עבש. 4 Jer. Megillä III. elején; Ketubét 105 a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom