Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Palotay László: A modern hitetlenek, megcáfolva kiváló bölcsek által
362 PALOTAY LÁSZLÓ. a legrosszabb következtetést vonják, t. i.: megvetik Istent, bitet, vallást. Meg kell azért engedni, bogy a jövőnek tar- tátik fenn a jutalom vagy büntetés; Isten nem lenne igaz- ságos, ha egyikkel úgy mint a másikkal, érdeme szerint nem bánnék. El kell jönni az időnek, midőn az erény és a bűn a maga valóságában nyilvánul, hogy egyik iigy mint a másik, elvegye az érdemelt dicséretet vagy a gyalázatot, midőn az erényes a bűnös vádló előtt igazoltatni, a bűnös pedig ártatlan áldozata előtt fog elitéltetni és megaláztatni. Az erénynek megvetése és a bűnnek jutalmazási eszméjétől a lélek felháborodik, a természet borzad és a józan gondo- lat iszonyodik, azért szépen mondja Sokrates: »ez esetben jobb sorsa lenne a gonoszoknak mint a jóknak, mert még azok vétkeikben némi örömöt találnak, ezek erényük dijául csak szenvednek, mely gondolat iszonyú és képtelen, mert ez esetben Isten nem lenne igazságos, nem lenne Isten«. Miután beigazoltuk, hogy Isten jutalmazó vagy bűn- tető biró, méltán következik: hogy a visszafizetésnek, vagyis a jutalomnak és büntetésnek ideje a másvilágon, a jövőben, Isten által történik. így éreztek a régi pogány bölcsek, kikhez csatlakozik a modern szabadon gondolkozók által becsült Bayle is, ki mondja: »minden vallás, legyen az igaz vagy hamis, e sarkon fordul meg: van egy Isten, látbatat- lan biró, ki ez élet után az embereknek benső és külső tetteit megjutalmazza vagy megbünteti«. Szerencsétlen hitetlenek! kik hogy megromlott szén- vedélyeiknek annál szabadabban, minden szégyen nélkül szolgáljanak, az embereket az állatokig lealacsonyítják elany- nyira, hogy nem tesznek semmi különbséget az ember és állat halála között. Olvassák a pogányságnak mestereit a költőket, olvassák a régi pogány bölcselőket, az emberi tudománynak atyáit, nem találnak olyanra, ki az emberi léleknek halhatatlanságát tagadná, mint amely erényeiért az örvendetes hazában örök jutalom, vétkeiért pedig örök büntetésben részesül. »Nem megvetett, nem csekély tárgy az emberi lélek, — mondja Plutarch — rendeltetése nem a jelen időre, hanem a jövőre vonatkozik, mely mindenkire
