Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Kováts Sándor: A Szentírás Tárkányi-féle szövegéről
A SZENTIRÁS TARKÁNYI-FÉLE SZÖVEGÉRŐL. 229 Kir. 2, 12. (Hebr.) Elizeus Illés elragadtatásakor így kiált: Atyám, atyám! Izrael hadi szekere és lovassága. =־- Izr. •ereje és minden reménysége, bizodalma. Azért mondja Ha- bakiik III. 8,15., hogy lóháton jön az Úr Izrael segítségére; és Préd. 10,7. láttam már szolgát lóháton és fejedelmi em- bért gyalog, mint szolgát. A ló színe is jelentős, így a fehér ló, ünnepi díszló Apók. VI. 2. XIX. 11, 14. Herod. 9, 62. Virg. Aen. 8, 537. etc. De más sziliek is szerepelnek, névleg Zach. I. 8. veresbarna, világos sárgavörös és fehér Zach. VI. 2,3. vörösbarna, fekete és foltos pettyes. Apók. VI. 2—8. fehér, vörös, fekete, ham- vas szürke, ez utóbbi hely egyszersmind megmagyarázza e szinek symbolikáját: a fehér levxóg albus ןבל, a lovas fehér lovon koszorúval kezében == győzelem; a vörös 71v(>oog rufus דא1ם ló s lovasa kezében kard = háború; a feketek (iéíag niger '1רש ló és a lovas kezében mérleg = éhség; a hamvas szürke, pej, staargrau /Iwoo-y pallidus, fahl, fakó pVB׳ ló lovasával = a halál. A ló költői leírása Job könyvében, 39, 19—25. arra mutat, hogy szerzője Egiptomot jól ismei’te. Hebr. I. Reg. 5, 3. (Vulg. III. Reg. 4, 23.) elősorolvák Salamon kir. asztalára mi minden került; a madarak közül csak a hizlalt barburim םייובדב [ú.tgú; ).syou] említtetik. (Vulg. avium altilium) ma már körülbelül bizonyos, hogy barbnrim — liba v. ruca. (Gresenius, Fürst.) mert a név a radice: 'יב purgavit, purus candidus, oda mutat, hogy fehér tollú madár volt; továbbá kifejezetten meg van mondva, hogy hizlalták םיסובא tehát csakis liba v. ruca lehet, annál inkább, mivel Egiptomban a legkedveltebb pecsenye szárnyasok közé tar- toztak, valamint ma is az egész mérsékelt égöv alatt; a hattyút pedig csak az északi népek eszik, azonfelül vadász- szák s nem hizlalják. Jó volna ezt megemlítni a jegyzetben. T. hizlalt madarak. A csirkét, tyúkot, ismerték ugyan a pátriárkák Chal- deából, de idegenkedtek tőle, mivel a szórni népek pogány vallásában mint szent állat szerepelt; csak a fogság után oszlott el ez az idegenkedés, és honosodott meg a zsidók
