Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Dr. Kis-Erős Ferenc: A katholikus házasságjog módosításáról
nél p. o. a ín. vagy lfi-ik. a férfiaknál a IS-ik életér](), annál ■is inkább, mert ezen kor előtt alig tehet annak tehetSségéf elfogadni, hogy a családalapítók a család fen tartás nehézségei- rel saját erejükből sikeresen megküzdhessenek. Továbbá azon helyeken, hol a polgári házasság intézménye be van hozva, a jelzett kor előtt polgárikig is érvényes házasság úgy sem köthető. 3. .4 nöráblás. A házasságjogban a nőrablás valamely nőnek erőszakos módon s azon célból történő elhurcolta tása, hogy a rabló az elrablottal házasságra lépjen. Hajdan az őskori népek hagyományai szerint a nőrab- lás nem tartozott a ritkaságok közé. Természetesen az egy- ház kezdettől fogva kárhoztatta és bosszú ideig tartó nyil- vános vezekléssel,1 sőt az egyházból való kiközösítéssel sújtotta a nőrablókat.1 2 * A kereszténység őskorában alig is fordult elő; azért- a rabló és rablott nő között létesült házasságot érvényesnek tartották, ha abba az elrablott és ennek szülői utólagosan beleegyeztek,8 sőt III. Ince pápa (1198—1216.) még a- szülők beleegyezését sem kívánta. A középkori rablóiovag-citágba,n a nőrablás, mint a nő házi köre becsületének megsértése, mint a családi jogok, a társadalmi rend és egyéni szabadság ellen intézett vészé- delmes merénylet, nagyon elharapódzott, azért a trienti zsinat szükségesnek találta III. Ince pápa intézkedését úgy szigoritani, hogy a rabló és a rablott nő között mindaddig־ érvényes házasság ne létesülhessen, míg a nő a rabié) halai- mában van. Ha azonban az elrablott nő a rabló kezeiből kiszabadulván és biztos helyre jutván, a házassághoz bele- egyezését adja, a házasság érvényesen létrejöhet. De még־ ezen esetben is úgy a rabló, mint azok, kik őt a merénylet kivételében segítik, az egyházból ipso-facto ki vannak közö- sítve s örökös becstelenséggel megbélyegezve.4 * A komoly számba vehető nörablások ideje már regen lejárt. A 17. és 18. századok folyamán az egyes országok 1 C. 67. Can. Apóst. » O. 2. C. XXXVI. q. 2. > CC. 3—6. 8., 10. u. o. 4 Sess. XXIV. c. 6. de ref. matr. ,,Hittudományi Folyóirat.“ 1896. 48
