Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
A «Hittudományi Folyóirat» előkelő könyvtárakban
615 liai és talmudi nyelvszokás szerint a pliysice virgot jelenti: ha az van kiemelve, hogy az illető moraliter is, azaz »etiam mente« tiszta, akkor melléje szokott tétetni még e jellemző kifejezés: »vir non cognovit eam«1; s ime a 28-ik versben már maga előtt látván a szolga Rebekát, ura atyjafiának leányát, az Isten kijelentése által Izsáknak rendelt nőt, »‘alma«-nak nevezi őt. íme az 1alma egymagában annyit fejez ki, mint bethüla ezen appositummal; »vir non cognovit eam« ; azaz ‘alma == virgo physice et mente illibata. E) Exocl. II. Midőn a folyóba kitett Mózest Fáraó leánya felneveltetni akarja, előjött a gyermek nénje, Mária (a héberben Mirjam), s kérdó: elmenjen-e, hogy hívjon egy zsidóasszonyt, ki a kisdedet táplálja. Feleié Fáraó leánya: Menj el. »Elméne a leányzó, ‘alma, és elhivá anyját« (v. 8.). íme erről a Máriáról a szentirás csak mint prófétanőről, mint szűzről beszél; hogy férjezett lett volna, azt sehol sem lehet sejteni sem. A rabbinusi hagyományban ez a Mária mindenütt olykép fordul elő, mint »semper virgo«2; ennek következtében tévesztette össze Mohamed is a Mózes testvérét a boldogságos Szűz-Máriával. Hogy tehát ‘alma itt virgo illibatá-t jelent, az bizonyos. E helyen alkalomszerűnek tartom felemlíteni, hogy Rohling nagyon érdekes s megfigyelésre méltó dolgot közöl a törökök hitéből a bold. Szűz-Máriára vonatkozólag, kinek ez az ószövetségi Mirjam typusa volt. A törökök bizonysá- gót szolgáltatnak arra nézve, hogy a szeplőtelen fogantatás dogmája nem új dolog, hanem ősrégi keresztény tanítás. Csakis azért szólhattak ugyanis a törökök e tanról, mert ezt a lefolyt évszázadok keresztényeitől hallották. Már pedig a Korán, a 3-ik szóra 37-ik versében azt mondja, hogy Isten Máriát minden asszony fölé helyezte és őt minden meg- szeplősítéstől megőrizte. S a híres Koránmagyarázó Dselal- eddin e versnél ezt a megjegyzést teszi: »A hagyományban az maradt ránk, hogy senki sem jön a világra úgy, hogy a ■ V. ö. Lev. XXI., 3. 2 V. ö. Rohling. Das Salamonische Spruchhuch, 38 1.
