Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Hölszky Károly: A papképzés reformjához
,603 ják. A hitetlen, ki ekkor meg kém térne, kinek szemei szárazon maradnának, — nem is volna embernek nevezhető ! Hja! de az anyaszentegyház tudja, és mi is értjük, miért ragaszkodik oly szívósan e nyelvhez, és elvárja szónokaitól, hogy híveit ezen lucrum spirituale cessans fejében kártala- nítsák. Nos! ha az egyház így viselkedik a latin nyelvvel szemben, megengedhetnők-e, hogy e nyelv épen a papneve- lésnél szoruljon háttérbe? A német egyházat nem féltem, de azt hiszem, még meg fogják bánni, hogy e nyelvet any- nyira mellőzték. — Ha nem tudnék tökéletesen magyarul, akkor — tessék elhinni — hiányzanék nálam a magyar haza szeretetének egy, és talán leghatalmasabb indító oka. Fiat applicatio! Mert hiába, jobban vonzódunk ahhoz, kit tökéletesen megértünk s ő is minket, mint ahhoz, kinek nyelvét kevésbbó értjük. Linguarum diversitas separat horni- nem ab homine, ut libentius sit cum come suo, quam cum homine, quem non intelligit; ilyesmit mond valahol szent Ágoston. Tagadhatatlan, hogy magyar nyelven — legalább az első évben — a növendék szebb eredményt volna képes felmutatni. Nos hát ezen könnyű segíteni. Tegyük a latin nyel- vet a növendék második anyanyelvévé. — Hogyan ?! Lássuk! Be kell hozni a latin társalgást. Hetek, avagy napok szerint majd tisztán latinul, majd csak magyarul, majd esetleg az egyházmegyében szükséges más nyelven társa- lógjanak a növendékek. Ha igaz, hogy némileg a nyelv (a Stylus) teszi az embert, akkor az is igaz, hogy a papnak nemcsak szónoklataiban, hanem társalgásában is pongyola- ságtól ment. ékes, választékos nyelvet kell használnia. Idegen ember műveltsége, benső értéke felől legelőször is beszédé- nek többé vagy kevésbbó szép volta tájékoztat. Azért nem tűrném a növendékek között még a társalgásban sem a póriasságot. pongyolaságot, idegenszerűséget, bármely nyelv- ben. — Adnék nekik a mostaniakon kívül még egy elől- járót, ki finom nyelvérzékkel bírjon a latin, a magyar és a többi szükséges nyelvekben, és a szabad időt állandóan a ;növendékek között töltvén, társalgásait ellenőrizze, nyelv- órzéköket finomítsa (és fölöslegessé tegye a sok tekintetben
