Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Hölszky Károly: A papképzés reformjához

604 nemcsak hasznavehetetlen, hanem egyszersmind kárhozatos ductor-rendszert). — így azután nem bánnám, ha némely tárgyat magyarul is tanulnának, hiszen a latin nyelv töké- letes és intensiv elsajátítása biztosítva lenne. (Az említett új elöljáróról majd alább többet). 2. A héber nyelv lévén a szentiratok nagy részé- nek eredeti nyelve, némi ismeretét a paptól is méltán meg- kívánhatjuk; még pedig legalább olyan ismeretét, hogy a szótár segélyével aránylag könnyen fordíthasson az ó-testa- mentőmből. Nemde a dogmatikának és különösen a bibli- kumnak is akárhányszor az eredeti szövegre kell hivatkoznia ? De mit érne az ilyen hivatkozás, ha azt meg nem érthetnök ? 3. A Szentírás bizony furcsa bánásmódról panasz- kodhatik intézeteinkben. Elmondhatjuk, hogy a Szentírásn# sokat tanultunk: Archaeologiát, Hermeneutikát, Introductiót, de a Szent Í rásaik semmit! Biz ez így nem maradhat. A theo- logián behatóan át kell tanulmányozni az egész írott kinyi- latkoztatást. Hány pap van, aki azt künn az életben sem olvassa! Mert nem kedvéltették meg vele; csak fáradtan és éhesen kellett meghallgatnia belőle egy-egy szárazon felolvasott szakaszt — ebéd és vacsora előtt. 4. A liturgica és rubricistica intézeteinkben még mellékt an tárgynak sem nevezhető, a növendékek vizs- gát sem tesznek belőle. Úgy ahogy, megtanulnak misézni, a breviáriumot forgatni (sőt ismerek egy nevezetesebb inté- zetet, hol még ez utóbbit sem tanulja meg a növendék). Pedig a rubrikák talán nem azért vannak meg minden liturgikus könyvben, breviáriumban, missaleban, rituáléban, pontificaleban, ceremóniáiéban, hogy felölök tudomást is alig szerezzünk. A munus magisterii-ra és regiminis-re (se. animarum) jól kiképeztek bennünket, — de a munus mini- sterii a fiatal pap előtt meglehetősen ismeretlen tér. A dog- matika előkészíti a szószékre, a moralis a gyóntatószékbe, ám az oltárhoz bizony nagyon tudatlanul lép. Hány pap ismeri a rubrikákat, a legfontosabb dekrétumokat és hány tiszteli azokat? Hány pap breviáriumán disztelenkedik az ujjnyi vastagságú porréteg? És ebben csak ő maga a hibás,

Next

/
Oldalképek
Tartalom