Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Hölszky Károly: A papképzés reformjához

601

A PAPKÉPZÉS REFORMJÁHOZ.

becses folyóiratban már eddig is oly behatóan megvitatott kérdéshez nézetem szerint latba vethető' véleményt nyilváníthatnak azok is, kik bár hiva- tásból nem működnek a papnevelés terén, mégis mint a mai hiányos rendszer neveltjei, künn az életben már jó korán tapasztalták kiképeztetésök számos fogyatkozásait. Ennek tudata bátorít, hogy annyi sok szép értekezés után én is kockáztassak egy szerény hozzászólást. Szószaporítás helyett in medias res!

1• A latin nyelv kérdéséhez. Ámbár elisme- rém, hogy a papnevelésnél több nyelv követeli a maga jogát, nevezetesen a magyar, mint hazai- és legtöbbünk anyanyelve, továbbá vidékek szerint egyik-másik nemzeti- ség nyelve, mégis feltétlenül csatlakozom dr. Kereszty Viktor úr álláspontjához, midőn azt mondom, hogy a tujdonképeni theologiai tanulmányoknak úgy előadásában, mint tanulá- sában az elsőség joga a latin nyelvet illeti; más nyelv csak kisegítőképen szerepelhet. — Félek, hogy ha e dolog más- ként találna valósulni, odajutnánk, ahol a német és francia papokat látjuk. Hogy jó theologusok, azt nem tagadom, de bízvást hiszem, nem azért, mert kevesebbet tanultak és tudnak latinul, mint mi, nem is csupán azért, mert a hit- tudományt anyanyelvükön művelik. Tisztán az egészséges egyházi szellem ébredésének tudom ezt be, mely hál’ Isten- nek már nálunk is sok szép reményre jogosít, gyümölcsei nálunk sem fognak késni. De mégis sokunkat elszomorít- hatna, ha a jövő nemzedék számára a breviáriumot hazai nyelvre kellene fordítani, hogy e fordítás segélyével a latin szöveget helyesen értse s lelki épülésére fordíthassa, — mint a németeknél —• vagy épen, ha a breviárium különben is könnyen megérhető rubrikáit kellene hazai nyelven nyom- tatni a latin imák közé, — mint a franciáknál. — Hiszen német és francia testvéreinkkel latinul már sem nem beszél