Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Dr. Szentes Anzelm: A papi nevelés és oktatás kérdéséhez
600 minél alaposabb tanulására és szellemi tehetségük kifej- lesztésére. Az egyházmegyei papnevelő intézetekben is üdvös a- bölcselet rendszeres tanítása; a zsidó nyelvet pedig mellőz- hetőnek tartom. Az ötéves tanfolyam az egyházmegyei papnevelő inté- zeteknél nem annyira sürgős, mint a papnevelésre és okta- tásra termett férfiakból álló elüljáróság és tanári kar meg- választása. Előbb tehát ennek elérését tűzzük ki célul, s azután haladjunk tovább. Egyszerre mindent kivinni nem lehet. Gondoljunk csak a közmondás intelmére: lassan járj tovább érsz; és: divide et vinces. Az egyházi szónoklatra azonban nagyobb gondot kel- lene fordítani, s a gyakorlati képzést legalább évenként négy szónoklattal kellene behozni. A szónokra nézve pedig vegyük figyelembe, amit XIII. Leó pápa mond (litt, encyclic, 1894. Jul. 31.): 1. A szónok jámbor pap legyen és jártas a hittudo- mányban. 2. Csakugyan Isten igéjét hirdesse. 3. Isten dicsőségét keresse, nem pedig saját népsze- rűségét. 4. A túlzó polemikus irányt kerülni kell. 5. A beszéd legyen egységes, igazságot hirdető, világos és tanulságos. 6. A Szentírás és az egyház tanítása legyen a kútfor- rás, nem pedig a szellemi szikráktól sziporkázó világi tudó- mány, bár mértékkel a világi tudomány is fölhasználható. 7. A szónoknak legyen előadási képessége, mert nem minden papnak van megadva a szónoki tehetség. Ezek után azon óhajjal fejezem be cikkemet, hogy a megindult eszmecserének áldásos gyümölcsét minél előbb megérve szakíthassa le a hazai papság egyházunk és ha- zánk javára. Zára. Dr. Szentes Anzelm.
