Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Dr. Szentes Anzelm: A papi nevelés és oktatás kérdéséhez

592

aki jóbarátja leven a fiú apjának, bevette az ifjút, akinek nagy meglepetésül azt monda megérkeztekor az apja: fiam, be vagy véve kispapnak. Természetes, bogy sohasem volt kedve az illetőnek a papi pályához, de hát az apja ráparan- csőit és lett belőle olyan plébános, aki csak emberi szem- pontból tekinti állását, jobban mondva jövedelmét.

A püspököknek e tekintetben nagy a felelősségük, mert egyedül tőlük függ, kit vegyenek be és kit bocsás- sanak el.

Nagyon fontos ezen szempontból az is, hogy mihelyt az elülj ár óság meggyőződött valamelyik növendék hivatás- hiányáról, s erről a püspöknek jelentést tesz, azon nővén- déket a püspök azonnal bocsássa el még akkor is, ha száz pártfogója van.

A harmadik nagyon fontos elv, hogy a püspök szeme a legügyesebb nevelőket, a legjámborabb s amellett a hit- tudományban is alaposan képzett férfiakat szemelje ki az elüljárói és tanári állásra.

Hiábavaló minden ügyesen kigondolt rendszer, ha az elüljáróság nem jó. A legjobb rendszer is agyon van ütve, 11a rossz kezekbe kerül.

Hisz a rendszer magában véve holt dolog; az elül- járóság van hivatva arra, hogy életet öntsön bele. Életet pedig a rendszerbe csak úgy tud önteni az elüljáróság, ha annak minden tagja egyforma gondolkozást! és mind vala- mennyi egyformán lelkes egyházias szellemű.

A püspöknek az a legfontosabb feladata, hogy pap- nevelő-intézetének jó elüljáróságot adjon.

De hát melyik a jó elüljáróság ? Az, amelyiknek min- den tagja példás életű, lelkes, buzgó szellemű, a dogmati- kában és erkölcstanban alaposan képzett pap; amelyiknek minden tagjában megvan a növendékek iránt való igazi keresztény szeretet, elnéző türelem, fáradságot nem ismerő kötelességérzet s mindemellett az arany középutat követő okosság. Ezt persze könnyű leírni, de nehéz ilyen férfiakat összeszedni; mert mindezen jó tulajdonságot együtt találni egy emberben nagyon nehéz. Épen ezért kellene a püspök-