Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Dr. Szentes Anzelm: Hitünk tulajdonairól

— 56 tanait sohasem lehet igazi természetfölötti hittel hinni, hanem csak emberi makacssággal. VII. Az eddig tárgyalt •tulajdonságokon kivül van a hitnek még több tulajdonsága is, amelyek a hitnek gya- korlati oldalára vonatkoznak. Ilyen az, hogy minden em- bernek szükséges a hit. Megjegyzendő, hogy van parancsból származó szükségesség, midőn valamit meg kell tenni, mert a fölebbvaló megparancsolta; és van a cél és eszköz közötti viszonyból származó szükségesség, midőn az eszközt szűk- ségkép használnunk kell, mert másként a kitűzött célt nem érjük el. Az első a parancsbeli szükségesség (necessitas praecepti), a másik az eszközbeli szükségesség (necessitas ■medii). Ez utóbbi ismét lehet erkölcsi, ha csak a nehézség leküzdésére szükséges az eszközt fölhasználni; lehet fizikai, {természettörvényi), ha a természet törvényei szerint a célt az illető eszköz nélkül elérni nem lehet, Isten azonban csoda útján létesítheti a célt eszköz nélkül is a természet törvényei fölött álló mindenhatóságával; végre lehet méta- fizikai (lényegbeli) szükségesség, mely a dolgok lényegéből származik és Isten mindenhatósága sem szüntetheti meg. A parancsbeli és eszközbeli szükségesség megvan a természetfölötti rendben is, mert mi természetfölötti célra vagyunk rendelve, s ezt a természetfölötti célt természet- fölötti eszközökkel kell elérnünk. A természetfölötti eszköz- beli szükségességben két fokozatot különböztetünk meg. Egyik a kiváltságos szükségesség (necessitas privile- giata), másik a teljesen föltétien szükségesség (necessitas plane absoluta). Kiváltságosnak azért mondjuk az elsőt, mert megvan azon kiváltsága, hogy néha ])ótolható; így pl. a keresztség szükséges az üdvösségre, de kiváltságos szüksé- gességgel, mert megvan azon kiváltsága, hogy vórtanúsággal. vagy tökéletes szeretetből eredő bánattal pótolható egyes esetekben, midőn nincs alkalom a vizkeresztség fölvételére. A másikat meg azért mondjuk épenséggel föltétlenül szükségesnek, mert soha sem pótolható. így pl. a kegyelem a természet fölötti cél elérésére épenséggel föltétlenül szűk- séges, mert soha semmivel sem pótolható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom