Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Huttkay Lipót: A Fiú istenségének hitcikkelyéről
405 tója. Jézus Krisztus tisztán ember, ki csak puszta teremt- meny, korántsem örökké való, mert bir létének kezdetével. Annyit azonban megengednek, liogy Szűz Mária méhében Isten ereje által természet fölötti módon fogantatott. Az, hogy a Szentirás Jézust Isten Fiának nevezi, mindez csupán al- legorikus nevezet csodás születésének, magasztos életszent- ségének, s rendkívüli tulajdonainak elismeréséül. íme a ra- cionalismusnak első csirái! A szociniánusok, mintegy ellen mondva önmagoknak, nem a Szentírásra, hanem a »józan észre« hivatkoznak. De hát a véges felfoghatja-e a végte- lent ? Aztán ami fölötte áll a gyarló emberi elmének, egyszersmind ellenére is van? Nemde önmaguk döntötték porba elvöket: »Distingvendem est«!? A szociniánusoknak különben kezdetben jól ment a dolguk, azonban erőszakosságuk csakhamar ellenhatást szült: az 1658-iki országgyűlés u. i. meghagyta, hogy minél előbb távozzanak az országból, mint a hazának ellenei. A szám- űzöttek egyik töredéke az erdélyi unitáriusok kebelében talált menedéket. A többiek Sziléziában, Poroszországban, vagy Hollandiában telepedtek meg. A racionalizmus. Strauss, Kenan. A kárpit legördülő félben. Azt a részt, mely Jézus is- fensége tagadásának drámájából immár a történelemé: ecse- teltem. Tételem súlypontja a múlton nyugszik ugyan, ámde a kép teljessége szempontjából a jelent érintő rész elől sem térek ki: futó vonásokkal vázolva ama pusztító áramlatot, mely a letűnt idők ismert, mérges elveiből fakadva tombol s tajtékzik azon balgatag hitben, hogy szennyes árja képes leend milliók és milliók imádatának elsöpörni tárgyát: az Isten-embert. Futólagos lesz — mondom — ez utolsó szin, hisz az őshazugság jelenét megvilágítani: oly tétel, melynek beható taglalása újabb tanulmánynak képezheti tárgyát. A hitújítás által felszínre vetett »szabad vizsgálati« elv az isteni kinyilatkoztatást elszakasztotta annak termé- szetes őrétől és letéteményesétől: az egyháztól. A tanító
