Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Irodalmi értesítő

332

világíthasson, ki nem emelkedhetett maga sem azon magas- latra, honnan messzire elláthasson s ennek következtében az életet s annak követelményeit nem közvetetlen szemléletből, hanem csak könyvek olvasásából ismerte.

Szerény, kis körben kellett működnie, de lelkének vágyódása nagy hit- és erkölcstani kérdések megoldása felé vonzotta. Lelkének vágyait kiöntötte egyházi beszédeibe, beszédtételeinek kidolgozása s a bennük lefektetett böl- cselet azonban messze túlszárnyalta hallgatóinak fogalom- körét a nélkül, hogy a műveltebb közönség igényeit kielé- gíthette volna. így Krisztus evangéliuma, a szegények evan- géliuma 1 egyoldalú, sőt sértő túlzás a gazdagokkal szemben, kikről mondja, hogy: »azt sem nem hallgatják, sem meg nem tartják«1 2; befejezésében pedig: »a világ javaival bővel- kedő s annak hiúságaitól elkapott nagyok és gazdagok meg- vetik annak üdvözítő igazságait, szorgalmasan kerülvén még az alkalmat׳ is, hol azokat hallhatnák és megtanulhatnák.«3 »Világi bölcsesség és a vallás vigaszairól«4 hét pontban sorolja fel az összes bölcseleti rendszerek véleményeit s okoskodásait e földi fájdalmak és szenvedésekről.5 A beszéd ezen egész első része alig érdekli az egyházi beszéd hall- gatóit, felesleges ily hosszan és fárasztóan foglalkozni a bölcseletirodalom történetébe való, régen értéküket vesz- tett rendszerek előadásával. »A világ ítélete különbözik Isten Ítéletétől.«6 E beszéd öt része szintén' általában em- béri bölcselet.

Máskor nagy beszédtárgyakba fog, a tételt is helyesen állítja fel. de kidolgozni nem bírja; ilyen Urunk mennybe- menetele ünnepén: »azt tartani, hogy mi emberek csak e rövid földi életre teremtettünk, nagy tévedése az elmének; hinni az örök életet, és még sem keresni, még nagyobb

1 Advent II. vasárnap.

2 i h. 14. lap.

3 i. h. 17.

4 Husvét ut. 3. vasárnap.

5 376-380 lap.

8 Husvét ut. 4. vasárnap.