Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Irodalmi értesítő

328

nyerünk ősatyáink lelki életének mélyébe. Látják, miként gon- dolkodtak Istenről, vallásról, saját lelkűk üdvének nagy ügyé- röl. A kath. egyházi beszéd gazdag irodalma tanulságot szol- gáltat arról, hogy szent vallásunk örök érvényű, változhatat- lan igazságai a műveltségi állapot, gondolkodási mód, a nem- zeti jellem megnyilatkozásához képest más és más elöterjesz- tési, érvelési mód szerint szokott elöadatni. Ki ne óhajtaná tudni, hogy apáink mely hitigazsággal foglalkoztak elöszere- tettel, mi adta meg nekik a lelki vigasz balzsamát, mi élesz- tette szeretetüket ? Ki ne kívánná tudni, hogy az igazság elő- terjesztési módjai közül melyik volt az, mely figyelmüket megragadta, foglalkoztatta, mely lelkűket gyönyörködtette, mely akaratukat meghódította ?

Mindezen kérdésekre feleletet ad a tihanyi codex.

Nyolc sz. beszéd van a tihanyi codexben, ezek közül öt foglalkozik a b. Szűz anyával, magyar hazánk pártfogója- val; ezenfelül a Krisztus születéséről és foganatjáról szóló beszédeknek föalakja ismét csak áldott Patrónánk. Róla kíván a hallgató sokat, szépet tudni, hallani; ezért a szónok, mint szorgalmas méh, felkeres sok virágot, hogy sok méz legyen ajkain: huszonegy legjelesebb egyházi szónok és iró adja a kis Codex eszméit. Sz. Ambrus, sz. Jeromos, sz. Ágoston, aranyszájú sz. János, sz. Gergely, sz. Bernát szolgáltatják a szónoki anyagot és a schola nagy alakjai: sz. Tamás, Nagy Albert, sz. Bonaventura, sz. Anselm és Nagy Scotus a szoros meghatározásokat s finom megkülönböztetéseket. Ha a katho- likus egyházi szónokok és tudós bölcselők eszméit a legenda lebilincselő, bájos, naiv zománcába foglalva képzeljük: akkor előttünk állanak a tihanyi codex sz. beszédei; a régmúlt idők homályából felkerülnek: magyar egyházi szónokaink és apáink, anyáink, a szónok szavait figyelemmel lesve.

Nézzünk az egyes beszédekbe. Az első szól a szent sze- retetröl s hogy ennek becsét kimutassa, egybeveti azt a kivá- lóbb erényekkel, mely egybevetésből győzelmesen kerül ki a szeretet: ezen egybevetést így végzi: a szent szeretet tovább marad mind a hitnél, mind a reménységnél: mert a hit a mennyországban nem leszen: amit most hitünkkel hiszünk,