Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Dr. Reiner János: A fölszentelési cím az érvényben levő jog szerint

647 a fölszentelendönek ellátását szerzete biztosítja, és mivel ezen tény a fölszentelés előtt const atálandó, azért s ezen körül- mény következtében a szerzet által való ellátás úgy szerepel és úgy lép előtérbe, mint a fölszentelés címe, s ezért szokták is azt felszentelési címnek tekinteni — amiről a felszentelési címek nemeinek ismertetésénél még fogok szólani —. — A fölszentelési cím alapját képező obligatorius viszony második elemeként említettem a felszentelő személyt. Már első tekintetre szembe tűnik, hogy a kötelmi viszonyban a fölszentelö személyen fekszik a fösúly, mivel az ö ténye, a fölszentelés teremti meg az egész obligatorius viszonyt. A fölszentelt személynek joga s jogcíme arra, hogy hiva- tásához és állásához méltóan legyen ellátva, a fölszentelés actusához fűződik, attól nyer létet, azzal áll be. A fölszentelö tehát a fölszentelés actusának elvégzése által teremti meg a fölszentelt részére azon követelési jogot, amelynek alapján ez illő ellátást igényelhet. Az első kérdés, amely itt fölmerül, az, hogy ki ellen illeti meg a fölszentelt személyt a követelési jog ? Az egyházjog tételes rendelkezései ezen kérdésre azon választ adják, hogy a fölszentelés következményét képező ezen ellátási kötelezettség a fölszentelö személyt és annak jogutódját terheli. IX. Gergely gyűjteményének a derűsről szóló 3-ik köny- vében, az 5-ik cím alatt foglalt 2-ik fejezet egyenesen felállítja azon elvet, hogy a püspök vagy ne szenteljen valakit kellő ellátás biztosítása nélkül, pappá, vagy ha ezt mégis meg- teszi, adja is meg neki azt, amiből a fölszentelt megél- hessen.1 A 4-ik fejezetbe fölvett laterani zsinati rendelet ugyanily értelmű elvet állít fel.2 A 16-ik fejezetben foglalt ügylevélben III. Ince pápa egy 1 Non liceat ulli episcopo ordinare clericos, et eis nullas alimo- nias praestare, sed duorum alterum eligat: vel non faciat clericos, vel si fecerit, det illis unde vivere possint. — * L. 640. 1. 1. jegyzet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom