Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Dr. Mihálovics Ede: Természetes és természetfölötti istenismeret
610 — Isten értelmes, hasonlattal élünk, mert mi csak a földi értei- mességet fogjuk föl s ezt, mint Istennek okozatát analogice az oknak is tulajdonítjuk. Azonkívül tudjuk, hogy a szók, a nevek vagy elvont vagy pedig konkrét dolgokat fejeznek ki; Istennek lényegét egyikkel sem jelölhetjük meg. Mert ugyanis a konkrét nevek összetett- séget fejeznek ki az alany és azon forma között, mely által ezen konkrét dologgá lett. Midőn pl. az asztalt megnevezzük, bizonyos lényre mutatunk, melynek azon formája van, mely az asztalt asztallá teszi. Istenben azonban semmi compositio nincsen s épen azáltal, hogy konkrét szóval jelölnök meg lényegét, megtagadnék ezt. De elvont névvel sem jelölhetjük meg lényegét, mert az abstract szók alakot alany nélkül fejez- nek ki. Például, ha azt mondjuk: bölcseség, egy alakot neve- zünk meg, mely által az alany bizonyos minőséghez juthat; de azért nem fejezünk ki vele valami reális lényt, mert realiter csak az alanynyal egyesülve létezhetik, magában véve semmi. Istenben azonban minden reális lét, ö nem puszta forma, hanem a realitás telje. Minden név tehát, melyet Isten lénye- gének megjelölésére használunk, csak analógián alapszik s következőleg nem fejezi ki Isten lényegét úgy, ahogyan az magában van. Midőn Isten azt mondja, hogy három személyü, leereszkedik a mi gondolkodásmódunkhoz, s hasonlatban ismer- teti meg velünk beléletét; mert amit mi a háromszemélvüség által kifejezünk, az hasonló az ö beléletéhez. Azért titok marad ez elménkre nézve a kinyilatkoztatás után is, mert nincs azon szóval megjelölve, mely a maga mélységében állítaná ezt elménk elé; mert nem lehet erre szó a mi nyelvünkben, sem más érzéki jelünk. Ez kimondhatatlan, mert fölfoghatatlan a természetes ész által, s minthogy kimondhatatlan fölfoghatat- lan a természetfölötti ismeret által is. Itt találkoznak a tér- mészetes és természetfölötti ismeretnek eleméi, mert a termé- szetes ész képességei mindkettőben egyaránt az alapföltételt képezik; a korlátoltság tehát mindkét ismeretben egyenlő. De hiszen azt mondtuk, hogy Isten az értelmet malasztjá- val megvilágítja, hogyan lehetséges az, hogy ezen értelem csak olyan korlátolt marad mint természetes állapotában ? Nem V
