Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Dr. Mihálovics Ede: Természetes és természetfölötti istenismeret
599 tói függ. Hiszen gyakran halljuk, hogy az emberek nem hisz- nek, mert nem akarják azt igaznak tartani, amit be nem lát- nak. íme az ember szabad abban is, vájjon beleegyezik-e értelme abba, amit Isten kinyilatkoztatott, a természetfölötti ismeretbe az akarat is befolyik. Ennek adott kifejezést a vati- káni zsinat a harmadik sessionak ötödik canonjában, midőn elhatározta: «Siquis dixerit, assensum fidei Christianae non esse liberum, sed argumentis humanae rationis necessario produci; anathema sit.» Azért jön a hit erény számba, mert a szabadakarattól íügg. Ezeket tartottuk elörebocsátandóknak a természetfölötti hitről általában, hogy a természetfölötti istenismeretröl szól- hassunk; mert mint Hugó1 a s. Victore mondja: Quomodo de iis, quae credenda sunt fide, bene sentire possumus si de ipsa fide male sentimus?» Mielőtt a részletekbe bocsátkoznánk még egy kérdést kell megoldanunk, nehogy ellentmondásról vádoltassunk. Midőn a természetes istenismeretröl beszéltünk, azt mond- tűk, hogy Istenről természetes tudományunk lehet. Tudjuk azonban, hogy a tudománynak lényege a belső evidentia. A természetfölötli hitről pedig mondtuk, hogy nélkülözi a belső evidentiát, azaz azt, amit hiszünk nem azért tartjuk igaznak, mert igaz voltát lényegéből belátjuk, hanem azért, mert Isten mondta. Hogyan mondhatjuk tehát, hogy Istenről természetes és természelfölötti ismerettel bírhatunk ? Ezen kérdésre először is a később mondandókra való utalással felelünk, ahol a tér- mészetfölötti istenismeret terjedelméről fogunk szólni. Ott látni fogjuk, hogy természetfölötti módon többet tudunk meg Isten- röl, mint természetes módon; erről a többletről tehát csakis természetfölötti ismeretünk lehet. De másodszor megfelel ezen kérdésre azon tény, hogy amit természetes úton eszünkkel igaznak ismertünk meg, azt igaznak tarthatjuk Isten tekintélyénél fogva is. Amint lehet ugyanazt több indító okból cselekedni, épen úgy lehet többféle motívumból valamit igaznak tartani. Különösen áll ez oly De sacr. ]. I. p. 10. c. 6.
