Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Dr. Mihálovics Ede: Természetes és természetfölötti istenismeret

429

tehetségnek? De ha meg is engedjük ezen képtelenséget, lehe- tetlen marad mégis, hogy természetes fejlődés folytán semmi- bői vallásos tehetség létrejöjjön. A vallásosság oly tulajdonsága az embernek, hogy ha az oktalan állatoktól semmi sem külön- böztetné meg, ez az egy lényeges különbséget képezne. Mert a vallás az ember egész lényegére, egész életére úgy a magán, mint köztéren döntő befolyással bir úgy, hogy, úgy az egyes embernek, mint az egész nemzeteknek haladása tőle függ. Ha az állatokban észrevennénk valamit, ami az ember vallásos- ságához csak némileg is hasonló s életök irányítására úgy hatna, mint az emberére, észszerűnek mondhatnók ezen elvet. De a tapasztalat az ellenkezőről tesz tanúbizonyságot. Külön- ben, mennyire képtelen az az állítás, hogy az ember vallási érzékének kifejlődése révén jut Isten fogalmára, meglátszik abból, hogy a vallás már föltételezi Isten ismeretét, vagy leg- alább annak homályos sejtelmét. Továbbá a képességek a szükség szerint fejlődnek ki, tehát a vallás tehetsége már annak szükségességét föltételezi. Föltételezi tehát szükségképen a kész isteneszmét.

Tehát nem ezen értelemben veendő állításunk, hogy a belső érzés is közreműködik az Isten isméretének megszerző- sében. Mert mi azt akarjuk mondani, hogy az embernek val- fásra irányuló hajlama, mely a léleknek vágyaiban nyilvánul, az igazságnak kutatására indítja az értelmet, mert gyakorlati kérdést vet föl, melynek megoldását kívánja. A vallásos érze- lem ugyanis, mint minden más, okot kíván, s mi akadályoz- hatja az értelmet ezen kérdés fölvetésében: honnan van ezen érzelem ? hova céloz ? Ez pedig a józaneszü embernek leg- alább annyit mond, hogy van valami fölsőbb lény, mely felé az egész természet törekszik. A természetes ember ezeket nem tartja álmodozásnak, reá nézve ezek reális értékkel bírnak.

Ezen vallásos érzelemhez járul az erkölcsi öntudat, mely- lyel minden ember bir. Ezen állapotról minden egyes ember- nek van tudomása, mert ismeretének legközvetlenebb tárgya, amennyiben minden egyes cselekedeténél jelentkezik. Bármit tegyen az ember, ott lebeg szemei előtt a cél, melyre törekednie kell, a jó; a gonosztettnél csak úgy, mint a jónál. S itt mind-