Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Dr. Mihálovics Ede: Természetes és természetfölötti istenismeret

430

annyiszor támadhat az a kérdés: mi a jó, s miért jó, ki határozza meg, hogy jó legyen ? Ebből világos, hogy az ember- nek minden tehetsége közreműködik az Isten ismeretének meg- szerzésében. De hozzájárul ehhez még az embernek természe- tes helyzete, conditiója is, mely mindegy fölszólítja öt, Isten keresésére. Mert akár a belső, akár a külső tapasztalatot vesz- szűk, mindkettőben biztos alapra találunk, melyen kiki -—• követve hajlamát — keresheti és megtalálhatja az Istent.

Ha az ember önmagát tekinti, létének okát csakis magán kívül keresheti, s annak a tudatára is ébred, hogy ezen létre- hozó ok csak személyes valami lehet. S minthogy a látható világon magán kívül más személyes lényt nem ismer, okvet- lenül túlvilági lényre kell gondolnia. A külső tapasztalat vezeti öt önszemléletre, s erről ismét áttér a külső világ kutatására, hogy mennyiben lehet vele oksági viszonyban s végre az Istennél állapodik meg.

Csak az a kérdés: vájjon fordul-e az ember mindezek szemléletére ?

Mellőzve az előbb említetteket, hogy t. i. az ember a világra van helyezve, melyet szemlélnie kell s következőleg gondolkoznia is, minthogy értelmes lény; csak arra figyelmez- tétünk, hogy sok oly rendkívüli tünemény fordul elő a termé- szetben, melyek mintegy intik, hogy az említett kérdéseket föl- vesse. Már a tünemények rendszeres váltakozása, a természetben mindenütt tapasztalható hatás és visszahatás és sok más jelen- ség azt a kérdést veti föl: ki csinálja ezeket így? Ide tar- toznak azon természeti tünemények, melyek erős indulatokat keltenek az emberben, mint félelmet, csodálkozást, mert ezek mind ösztökélik az embert valami hatalmasabb lény kérésé- sére. A betegség, a nyomor, a szerencsétlenség s egyéb magán- bajok enyhülés keresésére indítják, ha mindjárt látja is, hogy e világon ilyet nem talál; hol keresse tehát? A túlvilági hatalmas lénybe helyezi bizalmát, mert a látható világnak tulajdonítja a rosszat, mely öt érte. Ezen értelemben valóban mondhatjuk, hogy a félelem adott isteneket az emberiségnek.

Hasonló indítóokokkal találkozunk az erkölcsi téren is. Már a lelkiismeret szava ösztönzi a bűnöst a büntető birá