Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Dr. Mihálovics Ede: Természetes és természetfölötti istenismeret
419 támogatja.1 A spekulaíionak ezen rendszere aquinói sz. Tamás- ban érte el tetőpontját. Nála megtaláljuk már a korunkban használt argumentumokat, sőt mondhatjuk, hogy tőle kaptuk ezeket örökség gyanánt. Csakhogy ezen irány mellett mutatkoztak oly jelenségek is, melyek a kétkedés alapját vetették meg. A nominalismus Occamot arra vezette, hogy az Isten léte mellett szóló érvektől megtagadja a bizonyító erőt, s Isten megismerése körül csak valószínűségeket engedjen meg. Ezzel megkezdődtek a tárna- madások a keresztény tudomány alapelvei ellen, melyek a későbbi zavarnak szellemi téren voltak okozói. A bölcselet művelői lassan túltették magukat minden szabályozó elven s részint a neoplatonismushoz, részint a kaballismushoz vagy az alchimiához fordultak. Ezen tudományos protestantismushoz csatlakozott a vallási protestantismus, s mindkettő vállvetve törekedett lerontani azt, minek igazságát a vallás, ész és idő szentesítette. Ilyen úton fejlődött ki az idealismus, empirismus, rationalismus, naturalismus és sok más rendszer. Ismeretes Luther tanának az a pontja, mely minden érzék- fölötti ismeretet tagadásba vesz, mert az áteredö bűn teljesen tönkretette az emberi természetet.2 Tudjuk azt is, hogy Car- tesius ép az ellenkező végletbe esett, midőn az öntudatból akarta az Isten ismeretét levezetni. Ezen befolyás alatt szüle- tett meg a Jansenismus és Baajanismus, a természetest a tér- mészetfölöttivel összezavaró tanok. Ezen álláspontról már csak egy lépést kellett tenni a naturalismushoz. Mert mi különbség van e két mondatnak értelme között: minden természetfölötti minden természetes ? Nem csodálható tehát, ha a naturalismus és rationalismus lépett a tudományok uralkodói székébe. Carte- sius követői sem nyújtanak vigasztalóbb képet. Mallebranche az ismeret tárgyilagosságát akarta lehozni s azt érte el, hogy az Isten tudatát állította minden ismeret alapjául, miáltal az idea- listikus pantheismusnak vetette meg alapját. A végeredmény tehát Spinozáéval megegyezik, aki a világtól független Istenről semmit sem akart tudni, tehát megismerhetőségét tagadta. 1 Monoi. c. 1. sqq. Proslog. c. 2. sqq. 2 V. ö. Heinrich : Dogmatische Theologie. Mainz, 1873. I. 205—227. 27*
