Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Gerely József: Sión
11 rendkívül kedves, kis éjjeli üdvözlet. Az esti áldozat után — mintegy az egész nyugodni készülő várost képviselve — egy jámbor zsidó kimegy a templomfal alá és fölkiált a tem- plombán vigíliát tartó levitákhoz :1 Áldjátok, íme, Jahvél minden szolgái az Úrnak, Kik éjjelenként Jahvé házában szolgáltok! Emeljétek kezeiteket a szentély felé Es áldjátok Jahvét! És a leviták felelnek onnét a magasból: Áldjon meg Jahvé a Siómról, A menny és föld teremtöje! Érthetö-e ez, ha Sión nem a templomhegy?... Ügy kellett tehát lennie. Mert Siónt választó ki Jahvé, Lakhelyül kívánta meg magának [mondván]: Itt van az én nyughelyem örökre, Itt akarok én lakni, mert utána vágyódom (131. 12—14). Igen érdekes tanulmányunk szempontjából is a 137. zs., melyben a költő egy a fogságban kesergő Izraelita bánatos hangján szólal meg először Siónról, azután Jeruzsálemről s végül a kegyetlen ellenségekről. A Siónról szóló rész így hangzik: Bábel folyói mellett ültünk és sírtunk, midőn Siónra gondoltunk, Ott [Bábelben] a fűzfákra akasztók lantjainkat, Mert kényuraink énekeket követeltek tőlünk ; És a mi kínzóink — örömöket: Énekeljetek nekünk egy Sión-dalt! Ugyan mi lehetett ez a Sión-ének ? Mi más, ha nem — templomi ének, szent dal. Bizonyítják a következő szavak is: «Hogyan énekeljük Jahvé dalait — idegen földön?!» 1 Az esti áldozat után az első éjjeli órákban a leviták rendesen megtették az előkészületeket a reggeli áldozathoz s körüljárták a tem- plomot, megnézvén, rendben van-e minden.
