Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Török Kálmán: A püspöki koadjutor
112 tanulmányunknak. A történelmi alapon indulva, vizsgáljuk azon fázisokat, melyekben megjelenik előttünk a püspöki koadjutor mint jogi személy.ןValamint a pápa az összegyházban az egység középpontja : úgy a középpontja az egységnek a püspök is a gondjaira bízott egyházmegyében, mely az egyetemes egyház testéhez tartozik. Az egység szűk fogalmi terjedéke és a kánonok elvei- nek szigora is megköveteli, hogy az egyházmegyének egy és ugyanazon időben csak egy püspöke lehet, akit lelki házasság köteléke fűz egyházához. E lelki házasság szoros kötelékét rendszerint a halál, rendkívüli esetben pedig egyedül a pápa oldhatja föl,1 még akkor is, ha a püspök csak megválasztott s megerősített volt, a nélkül, hogy föl is szenteltetett volna.2 Ha tehát a püspök elöregedett, ha valami testi vagy lelki be- tegségbe esett, mely a kormányzásban való részvételét meg- nehezítette, vagy a kormányzásra teljességgel tehetetlenné tette, e szerencsétlenséget az egyházmegyének a püspök haláláig keilend viselni, ha az ily bajon nem segített volna az egyház a nélkül, hogy az egységet követelő jogelvekkel összeütközés- be jött volna. Mielőtt az egyház kánonjai intézkedtek az ily esetekben követendő eljárásról s körvonalazták volna a testi vagy lelki fogyatkozásban szenvedő püspök mellé adandó koadjutor jog- állását, — már a harmadik — negyedik században találkozunk a koadjutor intézmény oly példáival, melyek nemcsak törté- neti, hanem jogi szempontból is megérdemlik figyelmünket, mert első kinyomozható esetek arra, bogy a püspöki koadju- tor közjogi állása valóban a szokásjogban gyökerezik. Ozséb, a nagynevű egyháztörténetíró beszéli,3 hogy azon idötájt, midőn Nárcisz, az agg jeruzsálemi püspök tehetetlenné vált pásztori teendőinek teljesítésére, Sándor, Kappadoczia püspöke Jeruzsálembe ment a szent helyek látogatására. Ott 1 Cap. inter corporalia 2. de translat. Episc. 2 L. Schmalzgrueber: Jus Eccl. Univ. Lib. III. Tit. V. n. 4. s Eusebii: Hist. Eccl. Lib. VI. c. 9.
