Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Prohászka Ottokár: A bűnbevallás megrendítő hite és gyakorlata
73 és mérséklet határai közt, ha egyébként a bűnös azt szívesen megtette; mert e gyakorlatban az őszinte bünbánat jelét adta. Némely egyházakban e részben túlzások történtek, melyek ellen, mint később látni fogjuk, Nagy sz. Leo emelte föl szavát. Az ember, kinek a titkos gyónás is nehéz, ösztönszerüen irtózott a nyilvános bünbevallástől. Lássuk már most, mikép nyilatkozik erről Tertulián s mikép Gyprián s ez utóbbinak szavaiból azt is ki fogjuk venni, hogy az az elkerülhetetlen «szégyen» sem a kánoni penitenciából, — melyet szentek is végezhettek, — sem a nyilvános gyónásból, — mely elmaradhatott, ha a bűnös nem szánta rá magát, — nem származott hanem a titkos bűnbevallásból, mely szükséges volt a-bünbocsá- natlioz. Teriulián, aki az emberi gyarlóság iránt kegyelmet nem ismer, élesen kikel azok ellen, kik nyilvánosan gyónni nem akarnak : «sokan vannak, akik a bünbevallást vagy kikerülni vagy halogatni akarják, mert inkább a szégyenre van gondjuk, mint lelkűk üdvére; hasonlóan azokhoz, kik titkos sebeiket másoknak megmutatni szégyenkeznek, s így a szégyenkezéstől elvesznek. Méltán tarthatnák ezt nehézségnek, ha gúnyolódok körében kellene e vallomást tenniük, ahol az egyik a másiknak kárán nevet, — ahol a földreboruló embert tapossák. De testvérek és szolgatársak közt, ahol minden közös: félelem, fájdalom, öröm, szenvedés, — mit gondoljanak ők mást, mint te ? Mit félnél tőlük, mintha bűneidet nevetni akarnák. A test nem vigadhat egyik beteg tagja fölött sem, szenved az egész s gyógyulni kíván. Hidd el, amit az ember ezeknek bevallani nem akar, azt az Isten előtt is titkolni szeretné. Jobb-e, ha másoktól föl nem ismerve, a kárhozat fiaivá lesznek, mint ha nyilvánosan bűneiktől föloldoztatnak ?» (de poenit. c. 10. c. 11.) Ügy látszik, hogy Tertulián e szavaiban a nyilvános bünbevallást sürgeti, s ebben a szégyen természetesen még nagyobb lesz. De ez a «szégyen» nem az az elkerülhetetlen szégyen, mely a titkos gyónásban hárul a lélekre s azt kell mondanunk, hogy Tertulián e két szégyent összefoglalja, mert nemcsak a szükséges jót, hanem az erényes jót is ki akarja csikarni penitenseitöl; máshol e két «szégyent» nagyon élesen megkülönböztethetjük kifejezett, sajátos jellemvonásaik-
