Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Prohászka Ottokár: A bűnbevallás megrendítő hite és gyakorlata
74 kai együtt. így például Cyprián buzdítja az ö szegény «elesettjeit», kiknek titkos bűnök volt, hogy vallják be azt nyilvánosan. Buzdítja őket azok példájával, kik bár a bűnt külső cselekedettel véghez nem vitték, de meginogtak, megrendültek s hitehagyást követtek el lélekben: szívük e titkos gyávaságát a papnak meggyónták s azután még nyilvánosan is bevallották: «Menynyivel józanabb s üdvösebb azoknak hite és félelme, — Írja erre vonatkozólag Cyprián, — kik bár az áldozattal vagy a róla szóló hatósági bizonyítvány megszerzésével be nem szeny- nyezték lelkűket, de mivel erre gondolatban készek voltak, ezt a bűnöket, az Úr papjai előtt bánatosan bevallották, s azután még nyilvánosan is beismerték, lelkűk terhét kitárták, s gyógyulást kerestek aránylag kisebb sebeikre.» S mily borzalmas csodákról tud beszélni, melyekkel Isten a titkolódzó bűnösöket a világ előtt megszégyeníti. Cyprián e szavai aranyat érnek ; mert félreismérhetlenül föltüntetik az ösegyház fegyelmében azt a szokást, mely szerint az esetleges nyilvános bünbeval- lást először a titkos gyónás előzte meg; voltak ugyan a buzgalom hevétől elragadt lelkek, kik bánatuk rohamában, előzetes titkos gyónás és megkérdezés nélkül, nyilvánosan vallották meg bűneiket: de ezek kivételek. Ne higyjük, hogy a bünbevallás szükségességét csak a változó fegyelem hozta az egyházban fölszínre, mely esetleg más körülmények közt ismét kimehetett a szokásból, s amikor dívott is : inkább csak buzgalmi gyakorlatnak, mint elenged- hetlen kelléknek tartatott. Korántsem ; ez a gyanú nem ébredhet föl abban, ki az ösegyház emlékeihez tartja magát; hanem csak abban ütheti föl fejét, aki a pozitív adatoktól eltekint s merő lehetőségek fölhordásában keresi előszeretettel fölkarolt nézeteinek megokolását. A történelmi emlékekben világosan van kimondva, hogy az egyház miért ismerte szükségesnek a gyónást; azért: mert «nélküle elvész a lélek», «elkárhozik», «meghal titkolt bajában» ; nélküle a «kárhozat fia» ; «jobb megszégyenülni, mint az üdvösséget elveszteni»; «jobb föloldoztatni, mint föl nem ismertetve elkárhozni». Ezek az atyák buzdításai; sehol sincs ennek az absolut szükségességnek fölfogása megszakítva, sehol ez öntudat elhomályosítva! Legyen
