Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Lehmann Gyula: Az ész szerepe a vallásban
647 törvényszerűség után, saját hasznára fordíthatja a természeti ■erőket: a külső világtól a saját mikrokosmosára fordítván szemét, behatolhat a filozófia labirinthjába, gyakorolhatja magát az önismeret dicső művészetében s mikor már így megedzette tehetségeit az igazság kutatásában, rátér a természetes végső •céljával legszorosabb viszonyban álló kérdésekre, melyek, mint Isten léte, a lélek halhatatlansága, a jó és rossz között levő különbség, nem kerülhetik ki a gondoskodó ember figyelmét: ezzel sem elégedve meg, tovább halad és megállapítja az isteni kinyilatkoztatás ismertető jeleit, amelyek egyúttal az igaz kinyilatkoztatás hihetőségének alapjait is képezik; nagy és fontos szerepe jyt az egyedül igaznak fölismert vallás kifejtésében, megvédésében, kormányzásában, mint azt annak helyén látni fogjuk. Az ész szerepe Isten létének fölismerésében. Képzeljünk egy népet, mely a szárazföldtől távol eső szigetre hányatva az ősi hagyományokat már rég elfelejtette s arra van utalva, hogy minden idegen segítség nélkül önmaga ■egyengesse saját művelődésének útját. E gyermeteg nép keblét bizonyára csodálattal töltik el a természet szépségei: a föld a maga hegyeivel, völgyeivel, melyeket tágas erdők, üdezöld rétek, tarka virágok, csörgedező patakok s vidám madárdal -élénkítenek; a tenger beláthatatlan síkjával, félelmes viharaival; az azúrkék égbolt, mely oly édesen hívogatja a szemet, hogy benne gyönyörködjék. Ha látja mindezt s ezzel együtt azt a végtelen törvényszerűséget és célszerűséget, mely egyaránt visszatükröződik a legutolsó fűszálban s az óriási pálmában, a legördülő cseppecske útjában s az égi testek forgásában, akkor lehetetlen, hogy először ugyan homályos sejtelem, de később biztos tudat ne keletkezzék benne arról, hogy létezik egy hatalmas lény, ki mindezeket létrehozta, föntartja és igazgatja; a filo- zofiailag kiművelt ész segítségére jön a természet fiának s megdönthetetlen érvekkel biztosítja meggyőződésének alaposságáról ; kimutatja, hogy az esetleges, változó, lehetséges, létrehozott, s kisebb-nagyobb fokú tökéletességgel biró lények,
