Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Kudora János: A katholikus magyar egyházi ékesszólás jelenlegi állásáról és emeléséről

máshoz való viszonyáról is: a keresztény erkölcstan csak akkor hozhat gyümölcsöt, ha a dogmán marad; tőle elválasztva, elszárad.

c) Egyházi szónokaink nincsenek tekintettel a kor legfőbb bűneire ; a legfeltűnőbb, a leggyakrabban elkövetett bűnöket szenvtelenül, felületesen tárgyalják, épen úgy, mind egyéb más bűnt; ha egyszer, másszor sorát kerítik is, hamar napirendre térnek felettük. Az egyházi beszéd történetének tanulságait szónokaink nem ismerik; nem tudják, hogy pl. Aranyszájú sz. János, sz. Ambrus, koruk egyes főbűneit beszédsorozatokban ismertették, jellemezték, ostromolták, ostorozták, sújtották, a bűnösöket pedig könyörgés és szívből jövő rábeszéléssel kérlelték és addig nem szűntek meg szólni, míg a magába szállás, a megjavulásnak kézzel fogható jeleit nem látták. Ilynemű beszédsorozatok szónokaink előtt ismeretlenek.

d) Ugyanez áll a leginkább elhanyagolt erények és kötelesség mulasztások tekintetében is.

A beszédanyag művészi kezelése a tárgyválasztással egyetemben képezi a hatás eszközét. Az anyagkezelés tekintetében egyházi beszéd íróink nem sokat törődnek vele, váljon felhozott érveik feltétlen bizonyító erővel birnak-e? A meggyőződés eszközlésére nem választják a természetes utat, ameny- nyiben nem a legközelebb eső érveket választják ki, hanem távolból indulnak a tárgy felé, összehalmozzák a bizonyító- anyagot, erősebb érvek után gyengébbeket is hoznak fel s így érveik elvesztik kényszerítő erejüket. De még ennél is jobban el van hanyagolva azon beszédanyag alkalmazása és kezelése, melyekkel a szónokok beszédeiket vonzókká és meghatókká szokták tenni. Nincs megkapó leírás, nincs találó jellemzés, nem található sehol az ellentétek hatásos kidomborítása, mely pedig egyike a szónoklat azon ismérveinek, mely által a társalgás, a beszélgetés a szónoklattól különbözik, pl. a halál keserveinek s a feltámadás édes vigaszainak egymást követő leírásai; a pokol kínjainak grafikus leírását nem követi a mennyország múlhatlan örömeinek ismertetése. A lélektan követelményeinek megfelelüleg nincs a beszédben indulat gerjesztés, és ha itt ott található is, az többnyire egyoldalú, pl. a