Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Bita Dezső: A keresztény hitöszeg fejlődése
38 hogy a világ végéig fog maradni az általa egyszer mindenkorra alapított tanítóhivatallal.1 Krisztus és az apostolok szüntelenül sürgetik, hogy a világ végéig óvakodnunk kell azoktól, kik más, tehát új tanítást adnak elő.1 2 Szent Pál az újszövetséget szembe állítja az ószövetséggel, mint tökéleteset a tökéletlennel, az örökkévalót az ideiglenessel,3 és Krisztus üdvrendszerét idők teljében történtnek jelenti ki.4 A keresztény vallás föltétlenül tökéletes lévén, sem nem növekedhetik új kinyilatkoztatásokkal, olyanokkal sem, amelyek az apostolok halála után magánszemélyeknek, például szenteknek történtek, sem önmagában tárgyilagosan véve nem tökéletesíthető idő múltával tartalmának megjavítása vagy megtisztítása által, mintha nem isteni igazságokat is tartalmazna, amelyeket ki kellene küszöbölni. Egyébiránt is, habár a keresztény vallás nagyobb tökéletességet nyerhetne, tárgyi- lag az a kérdés merülne fel: hol lesz a tökéletesedés végső pontja, mikor éri el azt az emberi nem, ki fogja kijelölni a határt ? talán az ész ? hiszen az ész féktelen kutatásainak épen csak a hit szabhat korlátokat. Tegyük fel ugyanis, hogy a keresztény vallásnak az emberről szóló tanai oly tudósra legyenek bízva, ki egész életében az emberi testen búvárkodik. Mi lesz kutatásainak eredménye? A test minden csontjait, izmait, idegszálait kifürkészi, két dolgot nem lesz képes fölfö- dözni: az ember teremtöjét és az ember lelkét. Mit tenne az ily tudós, ha öreá lennének bízva a hit igazságai, hogy tökéletesítse azokat ? Kitörülné a hit igazságai közül az Istenről s az emberi lélekröl szóló tant, és így tovább. «A vallás igazságaira nézve, úgymond a protestáns Stándlin hittudós, soha sincs haladás, azok nem lehetnek változásnak alávetve, sem pedig a férfikort el nem érhetik, mert sohasem volt sem gyermek-, sem pedig ifjúkoruk; mint mindenkor változatlanok, azok a kezdettől fogva az őket megillető teljes tökéletességgel bírtak. Aki a kinyilatkoztatott vallás igazságainak 1 Mát. 28, 20. 2 Mát. 23, 24. II. Tim. 4, 3. 3 Zsid. 7. 4 Gál. 4, 4. Efoz 1, 10.